Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.)
Hirdetés

Kunhalmi Ágnes (MSZP) elmondta, frakciója ismét kezdeményezi Magyarország európai ügyészséghez történő csatlakozását. Indoklásként elmondta, a magyar társadalmat, családokat válságállóvá kell tenni, meg kell védeni a negatív gazdasági hatásoktól, ehhez pedig pénz kell. Az ország csak akkor kapja meg az EU helyreállítási alapjából neki járó 5800 milliárd forintos összeget, ha a kormány a többi között megkezdi a rendszerszintű korrupció felszámolását – mondta.

A képviselő szerint nem helytálló az a kormányzati érvelés, hogy a csatlakozás szembenáll az ország szuverenitását garantáló alaptörvénnyel, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország egyes hatásköreit az unió intézményei útján gyakorolja.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a kormány szerint az Európai Bizottság politikai okból tartja vissza az uniós forrásokat.

Elmondta, hogy a magyar kormány mindvégig egyetértett az európai ügyészség létrehozását indokló célokkal, de a csatlakozással a tagállamok, a büntetőjogi hatáskörük korlátozását vállalva, az egyik leglényegesebb hatáskörüket adják át az EU-nak. A csatlakozás csak akkor lett volna elfogadható, ha az a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja a tagállamok alkotmányos berendezkedését – magyarázta, jelezve, hogy az együttműködésben Dánia, Írország, Lengyelország és Svédország sem vesz részt.

Korábban írtuk

Szerinte az ügyészséget úgy alakították ki, hogy működése az eljárások felesleges túlbonyolításával, központosításával nagy eséllyel ronthatja a büntetőeljárások hatékonyságát. Kijelentette, az, hogy Magyarország nem vesz részt az európai ügyészégben, nem eredményezi az EU pénzügyi érdekeit is sértő bűncselekmények elleni küzdelem hazai színvonalának csökkenését.