Koronavírus: kérdések és javaslatok

Kunhalmi Ágnes: Mára világossá vált, hogy a Fidesz előre kitervelt, aljas politikát játszmát folytat a magyar országgyűléssel, a magyar ellenzékkel, és ezen keresztül a magyar emberekkel. Céljuk, sajnos nem az együttműködés, hanem a politikai feszültség keltése, a hisztériakeltés, az emberek egymás ellen uszítása, miközben mára már zsarolnak és fenyegetnek is. Mi továbbra is fenntartjuk korrekt, tisztességes javaslatunkat, amelyet a parlamentnek be is nyújtottunk. Hajlandóak vagyunk a kormánynak, az Alaptörvényben megszabott hatáskörén túlmenően is megadni minden jogi eszközt, hogy a válságot kezelni tudja. Ezek nagyon egyszerűek: a kormány 90 napra kap felhatalmazást, amit 30 nappal meg lehet hosszabbítani. Illetve, ha az Országgyűlés nem tud összeülni, akkor elektronikus távszavazással is lehessen döntést hozni. A legfontosabb a magyar emberek védelme, biztonsága! Ehhez dolgoztuk ki védelmi csomagunkat, melyet szintén benyújtottunk az Országgyűléshez: 1. Béremelést és védőfelszerelést az egészségügyi és szociális szféra dolgozóinak!2. Növeljék a munkanélküli ellátás időtartamát 9 hónapra, összegét minimum nettó 100 ezer forintra!3. Hatósági árat az alapvető élelmiszerekre és a védőfelszerelésekre, fertőtlenítószerekre! Csökkentsék a gáz és az energia árát!4. Azonnali nyugdíjemelést! A nyugdíjkiegészítés áprilisi kifizetését!5. A kormány védje meg a forint értékét!

Gepostet von MSZP am Mittwoch, 25. März 2020
Hirdetés

Sem a teszteléshez, sem a védőfelszerelések beszerzéséhez, sem a munkavállalók, a vállalkozások megsegítéséhez nem kellenek kétharmados szabályok – mondta Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán látható videóban.

Szerinte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása a kormány felelőssége, ebben az ellenzék nem tudja és nem is akarja megakadályozni.

Hozzátette: a veszélyhelyzet alatt hozott rendeleteket a parlament egyszerű többséggel jóváhagyhatná, de ehelyett a Fidesz olyan felhatalmazást kér, amelyek nem szükségesek a járvány kezeléséhez.

„Egyszerű feles, lassan mondom, hogy mindenki megértse, feles többséggel az Országgyűlés, amennyiben lejár a 15 napja a rendeleteknek, lejár a hatálya 15 nap után, ezt meg tudja hosszabbítani. Tehát nem kell hozzá négyötöd, nem kell hozzá még csak kétharmad se, egyszerű feles többséggel meg tudta volna hozni Orbán. És a parlament” – osztotta meg zavaros gondolatait az MSZP politikusa.

Elmondta, az ellenzék ennek ellenére támogatta volna a koronavírus elleni védekezésről szóló kormányzati törvényjavaslatot, ha abba időkorlát kerül és megteremtik a parlament elektronikus ülésezésének lehetőségét.

A kormánnyal szembeni bizalmatlanságukat az elmúlt tíz év kormányzati politikájával és azzal magyarázta, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet is évek óta meghosszabbítják, holott a feltételei már nem állnak fenn.

Attól fél az ellenzék, hogy Orbán Viktor évekig fenntartja a veszélyhelyzetet a járvány gazdasági hatásainak kezelése miatt – mondta.

Kunhalmi Ágnes megerősítette a koronavírus-járvány hatásainak enyhítése érdekében tett korábbi javaslataikat, a többi között azt, hogy kapjanak egyszeri 500 ezer forintos juttatást az egészségügyi és a szociális dolgozók, hogy legyen nyugdíjemelés, illetve a nyugdíjkorrekciót azonnal fizessék ki, továbbá kapjanak egyszeri 20 ezer forintos juttatást azok, akiknek nyugdíja 100 ezer forint alatt van.

Javasolta az is, hogy azok az egészségügyi és szociális dolgozók, akik elkapják a koronavírust, ne táppénzt, hanem a teljes bérüket kaphassák meg.

Részvétét fejezte ki a koronavírus-járvány tizedik áldozata hozzátartozóinak.