Fotó: MTI/Balogh Zoltán, szerk.
Hirdetés

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: a választás tétje, hogy az Európai Unióban megerősödnek-e az „öncélú nacionalisták”, és Európa visszatér a történelem egy korábbi fejlődési szintjére, vagy a demokratikus erők kerülnek többségbe.

Hozzátette: az unió nemzeteinek csak akkor van jövőjük, ha az integrációt tovább erősítik. „Más nemzetállamokkal együttműködve, összekapaszkodva tudjuk őrizni Európa békéjét, népei biztonságát, jólétét” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a magyar nemzet függetlenségét „nem az ökölbe szorított kéz politikájával” lehet megmenteni.

Kunhalmi Ágnes szerint ha a választáson a nacionalisták, a „Le Penek, Orbánok, Salvinik és Kaczynskik” törnek előre, Európa népei bizonytalan jövő elé néznek, félthetik biztonságukat, jólétüket és szuverenitásukat is.

Azt mondta, az MSZP-Párbeszéd az egyetlen szövetség Magyarországon, amely közös listát tudott alakítani az európai parlamenti választásra. Amennyiben bizalmat kapnak az emberektől, küzdeni fognak a földalapú támogatások növeléséért, az európai szintű, 750 eurós minimális bérért, a 300 eurós minimális nyugdíjért, a 150 eurós családi pótlékért, és azért, hogy az áfakulcs 20 százalékra csökkenjen Magyarországon – ígérte Kunhalmi Ágnes.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a választáson az MSZP-Párbeszéd legalább három hely megszerzését tűzte ki célul.