Kúria: érvényes a devizahitelszerződés
A Kúria egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyében csütörtökön kimondta: a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés plusz-mínusz fél százalék, azaz egy százalék lehet.
A felperes keresete szerint az átváltás költségét külön, tételesen nem tüntette fel a bank a vele kötött szerződésben annak ellenére, hogy ez a költség is szorosan a szerződésben rögzített kölcsönügyelthez tartozik, emiatt pedig a szerződés semmis.
Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét, az eredeti, szerződéskötés előtti állapot helyreállítását látta indokoltnak, és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítása érdekében. A másodfokú bíróság indoklásában többek között azzal érvelt: a fogyasztó védelme érdekében szükséges, hogy minden adat a rendelkezésére álljon, ami ahhoz kell, hogy el tudja dönteni, képes-e a szerződésszerű teljesítésre.
A törvényszék jogerős, közbenső ítéletének hatályon kívül helyezése érdekében fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank, melynek álláspontja szerint az árfolyamrés nem a kölcsönszerződés költsége, nem a költségek között szabályozott tétel, hanem az elszámolás része, egy speciális számítási mód. A vételi és eladási árfolyam alkalmazása a folyósítandó kölcsön, illetve a törlesztendő kölcsön összegének kiszámítását teszi lehetővé.
A bank azzal is érvelt, hogy a vitatott szerződés tartalmazza a teljes hiteldíjmutatót (THM), amiben benne van az árfolyamrés, ha tehát az árfolyamrés mégiscsak költség lenne, úgy benne van a szerződésben. Továbbá azt is felvetette, hogy ha érvénytelen lenne a szerződésnek az árfolyamrésre vonatkozó része, az az egész megállapodás szempontjából olyan csekély jelentőségű, ami miatt aránytalanul súlyos jogkövetkezmény lenne az egész szerződés semmiségének kimondása.
A legfőbb ügyésznek a perben a Kúria felhívására adott szakmai véleménye szerint a devizaátváltás költsége nem a kölcsön része, nem kell feltüntetni a szerződésben, ezért a perbeli szerződés nem semmis. A felperes jogi képviselője a bank felülvizsgálati kérelmének elutasítását és a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
A konkrét ügyben a felperes magánszemély 2006 őszén 14 éves futamidőre felvett 12 millió forint svájci frank alapú hitelre öt év alatt több mint 16,5 millió forintot fizetett vissza a banknak. A perben 4,9 millió forint és járulékainak megfizetését követelte a banktól jogalap nélküli gazdagodás címén.
A Kúria csütörtökön kihirdetett felülvizsgálati döntésében a jogerős közbenső ítéletet ugyan hatályában fenntartotta, ám a szerződés semmisségét mégsem mondta ki. Ehelyett az érvénytelenségi okot a legfelsőbb bírói fórum a döntésével maga szüntette meg oly módon, hogy kifejezetten is a szerződés részévé tette a THM kiszámításakor, a szerződés megkötésekor fennállt vételi és eladási árfolyam eltérésének százalékos mértékét és így nyilvánította érvényessé a perbeli szerződést.
Az eljárás adatai szerint az árfolyamrés mértékét az OTP 2008 októberében plusz-mínusz fél százalékról plusz-mínusz egy százalékra változtatta.
A Kúria a bank érvelésével szemben kimondta, hogy az árfolyamrés költség, ezért nem csupán érvényesíteni kellett volna a THM kiszámításánál, de tételesen, külön is szerepeltetni kellett volna a szerződésben, ugyanis a szerződő félnek az uniós szabályok szerint is lehetőleg minden olyan körülményt ismernie kell, ami a szerződésteljesítést, fizetési kötelezettséget befolyásolja. Ezzel összefüggésben az árfolyamrés mértékének megváltoztatására is csupán az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint, azaz többek között hirdetményi értesítéssel, az objektív ok tételes megjelölésével és a felmondási lehetőség másik fél részére történő biztosításával van mód. Miután ez nem történt meg, a szerződés érvénytelen, de a Kúria, tekintettel arra, hogy az árfolyamrés az egész ügyletnek csupán elenyésző része, nem semmisítette meg a szerződést, csak pontosította, kiegészítette azzal, hogy meghatározta az árfolyamrés mértékét a szerződés megkötésének időpontjára visszaható hatállyal plusz-mínusz fél, azaz egy százalékban, és ily módon kiküszöbölte az érvénytelenségi okot.
Mindezek alapján folytatódik a Kúria közbenső ítéletét követően a per, melyben ezután a plusz-mínusz fél, illetve a plusz-mínusz egy százalékos árfolyamrés közti eltéréssel kapcsolatos – az ügy egészéhez képest nagyon csekély – követelésekről dönthetnek majd az alsóbb fokú bíróságok.
A Kúria indoklásában utalt arra: a fogyasztók védelme szempontjából fontos figyelembe venni, hogy a bankokhoz képest kevesebb információval rendelkező félnek a szerződésből egyértelműen megállapítható legyen a vállalt kötelezettség mértéke.
Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője a döntést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a bíróság egyedi ügyekben kizárólag a jogszabályok alapján, nem pedig egyik vagy másik fél érdekeire tekintettel, azaz jelen ügyben a bankok, illetve a devizahitelesek ellen vagy mellett döntött.
A kollégiumvezető szerint a döntés az árfolyamrés vonatkozásában lehet precedens értékű.
Hozzátette: tisztában vannak a devizahitelekkel kapcsolatos társadalmi problémákkal, ám ezek megoldása nem az egyedi ügyekben döntő jogalkalmazók feladata, hanem a jogalkotásé.
A szakember az utcai demonstrációkon látható transzparensekkel összefüggésben leszögezte: a bíróságoknak nincs lehetőségük a devizahitelek eltörlésére.
Lázár János ügyvéd, a felperes devizahiteles jogi képviselője elkeserítőnek nevezte a döntést, amely számára elfogadhatatlan és megítélése szerint krízis az egész társadalom számára.
Fidesz: a Kúria a bankok oldalára állt
A Fidesz véleménye szerint a Kúria csütörtöki döntésével a bankok oldalára állt a devizahitelesekkel szemben – reagált a Kúria döntésére Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója.
A Fidesz számára a döntés elfogadhatatlan és felháborító, a devizakárosultak joggal érezhetik úgy, hogy az igazságszolgáltatás cserbenhagyta őket – folytatta. A határozatnak beláthatatlan pénzügyi következményei lehetnek a devizakárosultakra nézve – tette hozzá.
Utalt arra, hogy Horvátországban egy hasonló ügyben az igazságszolgáltatás nyolc bankkal szemben hozott ítéletet.
Azt is kijelentette, hogy a károsultak a devizacsapdát a „Gyurcsány-Bajnai-korszaknak köszönhetik”, ugyanis 2002-2010 között 140-szeresére nőtt a lakosság devizaadóssága. Az akkori, a bankok számára kedvező paktumon alapuló gazdaságpolitika hozta létre ezt a helyzetet – mondta.
A jelenlegi kabinet öt határozott intézkedéssel mindent megtett a devizahitelesek megsegítéséért – jelentette ki.
2002-2010 között körülbelül hatszázezer magyar otthonra került jelzálog, az akkori kormányok olyan jogszabályi környezetet teremtettek, amelyek nem védték meg az embereket a bankok devizakínálataitól. „Használhatatlan etikai kódexeken” kívül semmilyen ellenlépést nem szorgalmaztak. A Fidesz ennek fényében alakította ki azt az álláspontját, hogy igazságtalannak tartja a döntést – válaszolta arra a kérdésre, hogy véleményük szerint jogszerűtlenek voltak-e a devizahitelesekkel kötött szerződések. Hozzátette: a szerződéseknek nem a jogszerűségi vizsgálata folyt le, a Fidesz a döntés igazságtartalmát teszi szóvá.
A kommunikációs igazgató szavait Rogán Antal frakcióvezető személyes álláspontjával egészítette ki. Azt mondta, egyetért azzal az állásponttal, amelyik szerint a devizahitelek hibás termékek. Magyarázatként kifejtette: annak a sok százezer embernek, akik annakidején azt hitték, hogy a forintalapúnál kedvezőbb kölcsönhöz jutnak, körülbelül a 90 százaléka nem volt tisztában a kockázatokkal. A bankoknak viszont mindegyike tudta azt, hogy hibás és kockázatos termékeket akarnak „rásózni” az ügyfeleikre. Ezért a felelősség a pénzintézeteké – érvelt a politikus.
A magyar Országgyűlés nem szólhat bele konkrét hitelszerződésekbe, de az elmúlt három évben mindent megtett azért, hogy minél több embert szabadítson ki a hitelcsapdából – mondta. Árfolyamgát, végtörlesztés, Nemzeti Eszközkezelő, a devizahitelek megtiltása – sorolta az intézkedéseket. Hozzátette: az Európai Unió az ügyben kötelezettségszegési eljárást indít az országgal szemben, pedig ha valahol, akkor Magyarországon bebizonyosodott, hogy a devizahitel hibás termék.
(MTI)