A felek a dél-koreai államfő november eleji magyarországi látogatásán jelentették be, hogy a V4-ek és a távol-keleti ország tudásalapú kapcsolatainak elmélyítésére törekszenek – tette hozzá közleményében a minisztérium.

Hirdetés

A szaktárcák között létrejött megállapodás célul tűzi ki a V4+Korea alapkutatási program újbóli kiírását. A kémiai és vegyészmérnöki tudományokra fókuszáló korábbi pályázaton nyertes öt kezdeményezés mindegyike magyar egyetemi vagy kutatóintézeti közreműködővel valósul meg. Magyarország a tervek szerint jövőre jelentet meg újabb felhívást a Dél-Koreával közös kétoldalú kutatás-fejlesztési projektek támogatására. A felek a jó gyakorlatok megosztását és az intézményközi együttműködéseket is szorgalmazzák az alkalmazott és alapkutatásokban.

A koreai beruházások tovább erősítik Magyarország szerepét a járműiparban – írta az ITM. A tiszta elektromos autózásban piacvezető cégeik jelenlétének is köszönhetően Magyarország a második legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitással rendelkezik Európában. A dél-koreai vállalkozások kiérdemelt bizalma magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő fejlesztésekben hasznosulhat más jövőorientált szektorokban, például a digitalizációban, az egészséggazdaságban vagy a védelmi iparban – olvasható az ITM közleményében.

Korábban írtuk