Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A pénteki sajtóbejáráson Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A Smartfield Kutatóközpont 135 munkahelyének többségére kutatókat, mérnököket, technológusokat várnak.

A beruházás annak bizonyítéka, hogy az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya hatással van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésére, a kutatás-fejlesztési tevékenység erősödésére – mondta a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), a tesztpálya miniszteri biztosa ismertette, hogy a 265 hektáros pálya mellett közvetlenül 10 hektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés.

A kutatóközpontra az egyetemek részéről is igény mutatkozik, több országból is érkeztek megkeresések.

Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője kifejtette: a mintegy 700 millió forintos beruházással megvalósuló kutatóközpontot a piaci igény hozta létre, a tesztpályán ugyanis nem tud mindenki egyszerre tevékenykedni. A Smartfield Kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el.

A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely – jelezte az ügyvezető