Lados továbbra is állítja: Gyurcsány tudott a pályázatokról
„Egy nagyon hosszú eljáráson vagyok túl, és ez az elsőfokú ítélet valamennyire kedvezőnek tekinthető az én esetemben, és szeretném minél hamarabb normális mederbe terelni az életemet, ezért úgy gondolom, hogy ez az egyik legközelebbi időpont, amivel tudok számolni, ha most elkezdem ezt a börtönbüntetést, és akkor már 2011-ben újra szabad vagyok” – indokolta a döntését Lados.
Szerinte nagyon komoly esély volt arra, hogy vádalkut köthet – ezt le is írták a jegyzőkönyvben, és több esetben hivatkozott arra, hogy bizonyos információkat azért mond el, hogy vádalkut kössön vele a hatóság –, végül ez nem történt meg. Lados a politikusok közül Arató Gergelyre, Lusztig Péterre – aki a belügyminisztériumban volt Lamperth Mónika munkatársa – tett terhelő vallomást, emellett Gyurcsány Ferenc esetében egy hangfelvételt is a hatóság rendelkezésére bocsátott, Szilvásy György nevét is megemlítette mint olyan személyt, aki a lehallgatásokról értesítette Zuschlag Jánost. Ocsovai Tamásról, az ifjúsági és sportminisztérium államtitkáráról is beszélt.
Az én szerepem még mindig elenyésző azokéhoz képest, akik nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy ez a Zuschlag-ügy úgymond kialakuljon – hangsúlyozta.
Gyurcsány szerepéről Lados elmondta: „Egy alkalommal volt egy munkacsoport-vacsora, ahol többek között ifjúsági ügyekkel foglalkozó MSZP-s politikusok vettek részt, Ujhelyi István, Arató Gergely, Zuschlag János, és még sorolhatnánk többeket. Ott volt egy olyan incidens, mikor Zuschlag János már eleve azzal a szándékkal érkezett erre a találkozóra, hogy a pályázatok ügyét szóba hozza, de ő már nem volt olyan kapcsolatban Gyurcsány Ferenccel, hogy ő személyesen odamehessen és bármiféle ilyen dologról beszéljen. Ezért Arató Gergelyt küldte annak érdekében, hogy ezeket a pályázatokat szóba hozza. Ekkor volt egy olyan incidens, hogy Gyurcsány Ferenc átkiabált a helyiség túloldalára Zuschlag Jánosnak, hogy »Zuschlag, már megint mi van a … XY-pályázatokkal?« És itt egy csúnya szóval lehet pótolni”.
Ladosnak ebből az derült ki, hogy Gyurcsány tudott arról, Zuschlagék mit művelnek a pályázatokkal.
(Forrás: TV2, MNO)