A történet csak látszólag kezdődött az irodalmi Nobel-díj 2002. októberi átadásával, ami után Medgyessy Péter kijelentette, gondolkozik azon, hogyan lehetne Kertész Imre sikerét felhasználni az országarculat javítása érdekében. A valódi kezdet valamivel régebbre nyúlik vissza. Mintegy három évvel ezelőtt Spíró György írt forgatókönyvet az 1975-ben megjelent regényből, ám a megfilmesítés előzetes költségvetési becslése akkora összeget tartalmazott, amelynek fedezetére akkor remény sem lehetett.

A megfilmesítés gondolata a Nobel-díj átadásával és Medgyessy Péter ígéretével 2002 novemberében került ismét terítékre. Mivel a gyártó Magic Média Rt. lapunk megkeresésére az előkészületek jelenlegi időszakában nem kívánt nyilatkozni, az azóta történteket egyéb források alapján állítottuk össze. Az alapvető változás, hogy ezúttal Kertész Imre forgatókönyvéből dolgoznak, ennek alapján kezdték meg a helyszínek kiválasztását. Munkájukat megkönnyítette Platschek Jenő (MSZP), piliscsabai önkormányzati képviselő váratlan telefonhívása.

– A sajtóból értesültem, hogy a forgatócsoport helyszínt keres. Ennek kapcsán vetődött fel bennem az ötlet, hogy felhívjam a filmesek figyelmét a településünk határában lévő, festői szépségű völgy adta lehetőségre. Január 14-én Koltai Lajos többedmagával ellátogatott hozzánk, próbafelvételeket készített és úgy döntött, hogy a környezet tökéletesen megfelel az elképzeléseknek – nyilatkozta a Demokratának a képviselő.

Az alkotók természetesen más Budapest közeli helyszíneken is terepszemlét tartottak, ennek eredményeként dőlt el, hogy Lóréven, Dunaújvárosban, Pakson, Börgöndön, Budapesten és Fóton is forgatják majd a koncentrációs és munkatáborokban – Auschwitz, Buchenwald, Zeizt – játszódó jeleneteket. Eleinte úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben halad, ám egyre erősebben kezdték hallatni hangjukat a piliscsabai helyszínt ellenzők.

A települési önkormányzat Oktatási Bizottságának tagja, Csonka András ezzel ellentétben jelentéktelennek tartja a tiltakozást, és kizárólag a haszonelvűség alapján mérlegeli a filmesek megjelenését, és a buchenwaldi munkatábor egy részének felépítését a község határában. Szerinte nem lehet érzelmi kérdést csinálni abból, hogy Piliscsaba költségvetése hozzájut-e további forrásokhoz, hiszen a forgatás ideje alatt ott megjelenő stáb, a színészek és a statiszták ellátása, kiszolgálása mindenképp többeket juttat keresethez.

Mocsáry Dezső független képviselő elmondása szerint a tiltakozás egyik oka, hogy Platschek Jenő csupán az Oktatási Bizottság ülésén számolt be magánkezdeményezéséről. Mivel a testület hivatalos megkeresést mind a mai napig nem kapott, és nem tudja, hogy pontosan mi is fog történni, nem tárgyalta, következésképp nem is támogathatta a felvetést. Ez azért is furcsa, mert a BM kezelésében és a Kincstári Vagyonkezelő tulajdonában lévő lőtérről – ha igaz – június 1-jével a gyártó már megkötötte a bérleti szerződést.

– Csupán személyes véleményem, hogy szívesebben fogadnék itt egy kimondottan magyar történelmi tárgyú filmet hasonló nagyságrendű anyagiakkal. Ahogy hallottam, a Honfoglalás, a Hídember és a Bánk bán együtt került annyiba, mint a tervezett film. Mivel Magyarországon soha nem volt náci koncentrációs tábor, nem helyeslem, hogy akár játékfilm céljából valami hasonló felépüljön, mert pár év múlva könnyen elterjedhet a rémhír, hogy bizony nálunk is működtek ilyenek. Ismerve a történelmi csúsztatásokat, erre minden esély megvan – hangoztatja fenntartásait a független képviselő.

Aggályainak egyfelől az a szóbeszéd adhat alapot, hogy a felépítmények egy részét a forgatás befejezése után nem bontják le, hanem meghagyják a BM itt gyakorlatozó egységeinek. Hogy aztán ezek milyen épületrészek vagy tereptárgyak lesznek, arról mindenki csak találgat. Ami pedig a történelemhamisítást illeti, az iraki műkincsek és a mezopotámiai történelem idén tavasszal történt eltüntetése után ötven évvel a kutya sem fogja tudni, hogy mi is volt ott a történelem hajnalán.

Aradi Lajos Pilis-kutató még sarkosabban fogalmaz. Kutatásai alapján tudja, hogy Pilis évszázadok óta szakrális királyi központ, tehát megszentelt terület, és mint ilyenre, a tervezetthez hasonló, tájidegen létesítmény még átmenetileg sem való. Ahogyan az oroszok, a munkásőrség és a rendőrség által használt lőtér sem, csakhogy az 50-es években senki nem kérdezte a helybelieket, hogy mit akarnak. Ha mindezzel tisztában vannak az érintettek, akkor az odatelepítés akár fekete mágiának is minősülhet.

A szakértő szerint a világ minden pontján élő ezoterikusok tudják, hogy a Pilisben tapasztalható energiák egyedülállóak a földön, itt a legsűrűbbek a Szent György-vonalak és hogy a területet a bolygó szív csakrájaként is emlegetik.

– Ilyen energiák közé betelepíteni egy mű-Buchenwaldot, mint a tömegpusztítás jelképét, nem illő, mert energetikailag zavarja meg az adott terület működését, sőt, lévén a föld szív csakrája, kihathat annak működésére is. Nem véletlen, hogy amíg tartott a szakrális uralkodás, addig a Pilisben soha semmilyen létesítmény nem szolgálta emberélet kioltását, ezért nem való ide még a pilisborosjenői mű „egri vár” sem. Ezt már a törökök és Habsburgok is pontosan tudták és ezért végeztek több helyen is pusztítást, tömegmészárlást, például a Búbánat-völgyében – beszél a történelmi tapasztalatokról Aradi Lajos.

Hogy maga a lőtér szakrális terület-e, hogy mi volt itt, amikor kialakították és esetleg egyik napról a másikra eltüntették a bizonyító erejű tereptárgyakat, ma már nem tudható. Ezért tájidegenek a Pilisben hangyamód szaporodó lakóparkok is, amelyeket még fallal is elzárnak a helybeli magyarok elől. A Magdolna-völgyi lakóparkok esetében a cég úgy hirdette meg a területet, hogy eladó e táj, a háttérben pedig a Pilis volt látható. Aradi egy cikkében már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet a jelenségben rejlő veszélyekre, amelyek előrevetítették a sötét jövőt. Piliscsaba-Pilisjászfalu a Pilis védőgyűrűjeként is szolgált a középkorban, hiszen a Jászfalu egyes feltételezések szerint az íjászból is származtatható és a jász nemzetségre vezethető vissza. Ha ezt a védőgyűrűt megbontják, akkor a körbezárt rész szabad prédává válik, és éppen ezért gond, amikor az önkormányzatok anyagi megfontolásból beengedik területükre az olyan gyárakat, telepeket, amelyek tönkretehetik a tájat. Csak Piliscsabán a belterületbe vont építési övezetben mintegy 500 telket parcelláztak. Ha csupán 2-3 személlyel számolunk is családonként, telkenként, akkor szerény becslések szerint 1000-1500 új betelepülő érkezhet a jelenleg 5000 lakosú községbe. Elképesztő szám. Aradi Lajos nem véletlenül hangsúlyozta, hogy ez a változás alkalmas a magyar ember lelkületének megzavarására, és ha búskomorságba menekül, abból bizony igen nehéz kigyógyítani.

Mint látjuk, a piliscsabai forgatást ellenző vélemények nem Kertész Imre személyét kifogásolják, noha az író tett olyan kijelentést, ami joggal sérti a kitüntetésén fellelkesült magyarokat. Ugyanis nem sokáig örülhettek, mert a Magyar Hírlap 2002. október 11-i számában Tamás Gáspár Miklós azonnal szétválasztotta a két népet. „Kertész Imre magyar író Nobel-díjas. Zsidó.” Vajon miért kellett külön hangsúlyozni a származását? Attól több lesz, vagy kevesebb? A kitüntetett sajnos nem igyekezett tompítani a mesterségesen kialakított feszültséget, hanem még rá is erősített a Die Zeitnek ugyancsak tavaly októberben adott nyilatkozatában: úgy érzi, az ő feladata most békét teremteni Magyarországon, ahol megosztottság van, „liberálisok és nacionalisták állnak kibékíthetetlenül egymással szemben.” A választások előtti időszakra utalva elmondta: „Magyarországon nyílt antiszemitizmus uralkodik. Nyíltan nácik, agresszív nacionalisták lépnek fel a médiában. Majdnem olyan undorító (a helyzet), mint a késői harmincas években.”

A magyarsághoz való viszonyáról a 2001 karácsonyi Élet és Irodalomban még messzebb ment: „…semmiféle szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett >magyarsággal<, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával.”

Ezek után aligha csodálkozhatunk, hogy idén márciusban a helyszín kiválasztása ellen aláírásgyűjtés kezdődött, amelynek íveit a Kertész Imre által lenézett magyar nemzeti könyvesboltokban terjesztették, a nemzeti érzelmű hírlapok pedig felhívták rájuk a figyelmet. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy tömegesen kérték az íveket a svédországi és kanadai magyarok. A júliusig beérkezett majd tízezer aláírást már nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, és Aradi Lajos szerint el kéne gondolkodni azon, hogy mi ér többet: egy provokációnak is felfogható, „csak azért is” lépés egy Buchenwaldhoz semmiben sem hasonlító területen, vagy némileg nagyobb költséggel ugyan, de az ország más, kevésbé szakrális részén történő forgatás.

Az a hír járja, hogy a lengyelek felajánlották az ingyenes forgatás lehetőségét Auschwitzban, amit a filmesek azzal utasítottak el, hogy ők úgymond nincsenek benne a koprodukcióban. Lehet, hogy az igazi Auschwitz nem jó?

A tiltakozás nem mindig hatástalan. A náci önkényuralom bemutatása Magyarországon szinte kísértetiesen hasonlít az év eleji esetre, amikor Hollerung Gábor karnagy Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekara közreműködött volna egy másik önkényúr A Sztálin-koncert elnevezésű hangversenyén, a diktátor halálának 50. évfordulóján orosz kortárs zeneszerzők a generalisszimusszal kapcsolatos művei hangzottak volna el. Leon Botstein, az American Symphony Orchestra vezetője vezényelte volna a Nyílt Társadalom Alapítvány kiválasztotta zenekart, a műsort is ő állította össze, míg a karmestert a Közép-Európai Egyetem, azaz a Soros György vezetése alatt álló intézmény kérte fel. A koncert akkor a közfelháborodás következtében elmaradt.

Hogy mi lesz a Pilisben azután, ha a képviselő-testületet valóban megkeresi a Magic Média Rt., azzal kapcsolatban Mocsáry úrnak nincsenek kételyei. A szóbeszéd szerint mintegy hárommilliárd forintba kerülő filmmel az önkormányzat évi 500 milliós költségvetése áll szemben. Hogy milyen nagy úr a pénz Piliscsabán, az hamarosan kiderül.