Bírálta a tavaly decemberben megszavazott szociálistörvény-módosítást Lamperth Mónika a Népszabadságnak adott interjújában. Az MSZP elnökhelyettese igazságtalannak és a baloldali értékekkel összeegyeztethetetlennek tartja Szűcs Erika idén januárban életbe lépett „Út a munkába” programját. Szerinte ugyanis az még nehezebb helyzetbe sodorja a kiszolgáltatott embereket.

Lamperth Mónika bírálta a párt politikáját más területeken is, valamint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hatalmi eszközeit. Úgy véli, Balatonőszödön romlott el minden, és azt mondta: megbánta, hogy akkor, ott nem állt fel sem ő, sem más, mert Gyurcsány Ferenc tudomására kellett volna hozni, hogy velük így nem lehet beszélni.

Lamperth Mónika az őszödi beszédnek csak a stílusát bírálta. Arról nem beszélt, hogy mi a véleménye a tartalmáról, vagyis hogy Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták végighazudták kormányzásuk első négy évét.

(hírTV)