Tisztelt budapesti polgárok!

Hirdetés

Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az áprilisi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP pártszövetséget és jelöltjeit támogatta Budapesten. Az elmúlt két és fél év közös munkájának köszönhetően jelentős sikert értünk el, csaknem 4 százalékkal többen voksoltak ránk a fővárosban, mint 4 évvel ezelőtt, miközben 10 százalékkal szerepelt rosszabbul az összellenzék, mint 2018-ban. Az Önök szavazata kellett a nemzeti oldal újabb, minden eddigieknél nagyobb győzelméhez is. Budapest nélkül nem lenne kétharmad!

Fontos, hogy ezt a lendület tovább vigyük! A jövőben képviselőtársaim Wintermantel Zsolt vezetésével harcolnak a józan ész és valamennyiünk jövője érdekében a Fővárosi Közgyűlésben. Munkájukhoz sok sikert kívánok! Hajrá Zsolt, hajrá Budapest!

Én a parlamenti munkám során továbbra is elkötelezett maradok Budapest és az itt élők iránt. Fővárosi és kerületi kollégáim, ahogy mindenki a nemzet fővárosában, a jövőben is számíthatnak hitemre, tapasztalatomra és munkámra. A Fidesz budapesti elnökeként nem is tehetem ezt másképp.

Tisztelettel:

Láng Zsolt

Korábban írtuk