László, a lovagkirály
Míg Imre herceg és István király az állameszményben éltek tovább a magyarság emlékezetében, addig László király a harcos férfi- és az európai lovagideál ötvözeteként lett példaképévé a nemzetnek. Különösen Erdélyben találkozunk László király kimagasló tiszteletével.
Európában egyetlen olyan dinasztia sincsen, amelyik annyi szentet adott volna a világnak, mint az Árpád-ház. Szent István halála után negyven évig viszálykodás folyt az országban a trónért, jellemzően néhány éves uralkodás erejéig hat király is megfordult a trónon. Ezt a széthúzással terhelt időszakot szüntette meg I. László király uralkodása, aki a szilárd királyi hatalom és a közbiztonság megteremtése mellett hódításaival kiterjedt birodalmat is kovácsolt.
Árpád-házi László a mindössze három évig uralkodó I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő gyermeke volt. Még akkor született, amikor apja lengyelországi száműzetését töltötte. Magyarországra 1050 körül költöztek vissza. László herceg apja halála utána (1063) bátyjával, Gézával a számukra kijelölt keleti országrész hercegségébe vonult vissza, a trónon akkor fiatalabb unokatestvére, a gyermekként megkoronázott Salamon ült. Salamon I. András király fia volt, aki folyamatos küzdelemben állt I. Bélával az uralkodói címért – ez a küzdelem határozta meg gyermekeik, vagyis Salamon, illetve a testvérpár, Géza és László viszonyát is.
László herceg trónra bátyja, I. Géza halála után került. Nem is annyira az öröklés, hanem népszerűsége és alkalmassága okán. Nem törekedett hatalomra, az elűzött Salamon király életében nem is koronáztatta meg magát. Célja Szent István államának megszilárdítása volt, külpolitikájában Magyarország függetlenségét és tekintélyének növelését tartotta szem előtt.
Mi volt a lovagság mint eszme és magatartás, amiben László király megelőzte a franciákat is? Halált megvető bátorság, a rend helyreállítására hozott szigorú törvények, a kóborlás megtiltása (amivel biztosította, hogy mindig legyen elég ember, aki a földeket megműveli), a tolvajok és az orgazdák szigorú büntetése, a templomba járás kötelezővé tétele, az ünnepnapon végzett munka megtiltása, az ország védelmezése, háborúban a seregek vezére szerepének vállalása, végül a vitézségből való példamutatás. A magyarság szempontjából legfontosabb intézkedése a keleti gyepűk kiszélesítése és megerősítése volt. Az addig nyugati gyepűk mentén őrködő székelyek jó részét áttelepítette Biharba, majd onnan fokozatosan a keleti határszélre. Az 1092. május 20-án összeülő szabolcsi zsinaton megerősítette a rendet és a Szent István-i örökséget, ott hozott határozatai képezték első törvénykönyvét. Számos monostort alapított, melyek közül a legjelentősebb az 1091-ben létesített somogyvári bencés Szent Egyed-apátság, felszentelésére II. Orbán pápa legátust küldött.
Haláláról keveset tud a történelem. Valószínűleg 55 éves korában, 1095-ben Óbudán, mások szerint Nyitrán hunyt el. Először Somogyváron, a Szent Egyed-apátságba temették, mert nyáridő lévén Nagyvárad – ahová temetkezni kívánt – messze volt. Innen szállították a testét 1106-ban Nagyváradra, a szintén általa alapított apátságba. A vallásháborúk alatt a nagyváradi székesegyházat feldúlták, így csak több-kevesebb hiteles ereklyéje maradt fenn. I. Lászlót III. Béla király avattatta szentté 1192-ben.
Mint említettük, Erdély végleges beépítése az ország testébe a keleti gyepű kiszélesítésével történt meg, ennek érdekében alapította a váradi püspökséget is. Ezért vált László király külön is Erdély patrónusává, legendáinak se szeri, se száma Székelyföldön. A legismertebb a cserhalmi ütközethez kötődik, ahol egy szép magyar lányt mentett meg egy kun vitéz karmaiból. A jelenetet a Vatikáni Legendárium és a Képes Krónika is megőrizte. Látható több székelyföldi templom freskóján is, a legszebb a háromszéki gelencei erődtemplomban csodálható meg.
Népszerűségét, tiszteletét mutatja sok természetmagyarázó mondánk is. Az Erdélyben napvilágra hozott lapos őskövületeket – nummulitokat – Szent László pénzének nevezik, és összekötik a kun vitéz üldözésének legendájával. A monda szerint Szent László füve (Gentiana cruciata) gyógyította meg a pestistől szenvedő embereket. Lova patkójának nyomán forrásvíz fakadt, hogy katonái szomjukat oltsák (Nyitra, Püspökszentlászló, Torda, Erdőbénye, Kővágótöttös és másutt). Imádságára nyílt meg a tordai hasadék, hogy elrejtse Lászlót az őt üldöző kun vitéz elől. Nyolcszögű patkónyomát pedig máig őrzi a Patkóskő nevű hely…