Hirdetés

Hódmezővásárhelyen vagyok, a vásárhelyi laktanyában kezdtem a napot ma reggel, ahonnan ezekben a percekben indulnak katonák Észak-Keletre, Magyarország és Ukrajna határára, ahol a feladatuk és kötelességük a magyar határszakasz védelme, illetve a Magyarországra érkező menekültek megsegítése – mondta el hétfő reggeli élő bejelentkezésében Lázár János a Facebook-oldalán.

„Magyarország Kormánya megvédi a hazát, az országhatárt és biztosítja magyar honfitársaink biztonságát. Ezen kívül garantálni fogja a menekültek megsegítését is” – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Ma reggel, akik elindulnak, közöttük sok hódmezővásárhelyi honvéd is van, akik ezeket a feladatokat vállalják – mondta el a térség országgyűlési képviselője.

Korábban írtuk

„Nekünk az az érdekünk, hogy ebből a háborúból, konfliktusból kimaradjunk, ne hagyjuk azt, hogy bárki belevigyen, belesodorjon, beletoljon bennünket. Nekünk a haza védelme, a határok védelme, a magyar emberek biztonsága az első és a legfontosabb.”

Magyarország menedék és nem hadszíntér, ennek érdekében mindent el fogunk követni a következő napokban és hetekben” – zárta gondolatait Lázár János.

Cseh Katalin okoskodni próbált

A videóhoz később hozzászólást írt Cseh Katalin momentumos EP-képviselő is. A politikus megpróbálta kioktatni Lázár Jánost: „Szeretném emlékeztetni Lázár Jánost a Magyar Honvédség kérésére: »bármit is tudsz a magyar csapatokról, ne beszélj!«”

Lázár János aztán hamar helyretette Cseh Katalint:

„Szeretném tájékoztatni Cseh Katalint, hogy a reggeli élő bejelentkezés, valamint az azt megelőző laktanyai szemle is a honvédség előzetes jóváhagyásával történt. Semmi olyan információ nem hangzott el, ami veszélyeztetné a honvédség műveletét, vagy bárki biztonságát. Büszkék vagyunk katonáinkra, ugyanakkor az is fontos, hogy tájékoztassuk az itt élő embereket, mert sokan félnek és aggódnak.”

Fotó: Facebook (képernyőfotó)