2000 novemberében Léderer Sándor négy középiskolás haverjával együtt elfűrészelte és ledöntötte a budapesti Felvonulási téren azt a fakeresztet, amelyet a Rákosi Mátyásék által 1951-ban lerombolt Regnum Marianum templom helyére állítottak – emlékeztet a PestiSracok.hu cikke.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Nemrégiben jött a hír: Barack Obama találkozott egy Soros György által pénzelt hazai „civillel”, Léderer Sándorral. Tavaly ő is részt vett a forró őszre készülődő „civilek” kunbábonyi „továbbképzésén”. Nem lenne meglepő, ha ilyen pedigrével Léderer folytatná Gulyás félbehagyott életművét: az utcai hőbörgést, állítja a Pesti Srácok.

A hvg.hu lelkendező tudósításában így tálalta Sándor és Barack egy légtérben tartózkodását: „A hír jelentőségét mutatja, hogy 20 ezer jelentkezőből választottak ki 20-at – köztük a magyarországi korrupciót kutató civil szervezet fejlesztéseit.” A cikkből továbbá kiderült: az antikorrupciós oldalt vezető Léderer célja „olyan digitális eszköz létrehozása, amely segíti az állampolgárokat abban, hogy a kormányzatot átláthatóságra és jó kormányzásra kényszerítse”. Sajnálatos módon Léderer Sándort pontosan addig érdekli az átláthatóság és a korrupcióellenesség, amíg nem az ő és csapata pénztárcájában kutakodnak. Mint azt a PestiSracok.hu nemrég megírta, a K-Monitor is egyike annak a 23, jórészt Soros György pénzügyi infúziójára kapcsolt „civil” szervezetnek, amely az Alkotmánybírósághoz fordult a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt, és máig nem regisztrálta magát külföldről finanszírozottként. 

A teljes cikket erre a linkre kattintva olvashatják el.