Fotó: MTI/OWN
Hirdetés

Hozzátette: a rendezvény szervezése folyamatban van, az előkészületekkel időarányosan jól állnak. Az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tudnak és mit gondolnak a vadászatról.

Kitért arra, hogy a dortmundi rendezvényen – ami Európa legnagyobb vadászati kiállítása és vására – nemzetközi partnerek, kormányok és szakmai partnerek meghívását folytatták. A következő egy évben minden olyan nagyobb rendezvényen, vásáron részt vesznek, amely a vadászattal, a természettel, a horgászattal foglalkozik, pozicionálva ezzel a 2021-es rendezvényt. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére – mondta.

Közlése szerint a Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére, az előkészületekre eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek. Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Kovács Zoltán a dortmundi vásár hivatalos megnyitóján elmondta: Magyarország nagy örömmel vesz részt meghívott vendégként a dortmundi Jagd und Hund 2020 kiállításon. A vadászatnak kiemelt és felelősségteljes szerepe van az európai és a világ vadgazdálkozásában és a fenntartható természetgazdálkodás megtartásában. Hozzátette: a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás központi témája lesz a természetmegőrzés fontosságára felhívni a figyelmet, valamint a fenntartható természethasználat népszerűsítése. A vadászat és a vadászok, a halászat és a halászok a kulturális örökség részei, a 2021-es világkiállítással a sikeres 1971-es vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulóján ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet Magyarország.

A kormánybiztos kedden megnyitotta a magyar standot is a dortmundi vásáron.

A dortmundi expó Európa legnagyobb nemzetközi vadászati kiállítása, amelyen közel 41 ország 800 kiállítója vesz részt. A hatnapos rendezvényre több mint 80 ezer látogatót várnak január 28. és február 2. között.