– Hogyan változott a nyugdíjasok helyzete az elmúlt években?

– Egyre inkább úgy érezhetjük, mintha csend lenne a nyugdíjasok háza táján. Kívülről úgy tűnik, mintha minden rendben történne, ha azonban a dolgok mélyére nézünk, akkor kicsit más összefüggéseket is találunk. Kormányzati oldalról általában három adatot ismertetnek rendszeresen: a nyugdíjemelés mértékét, a juttatás időarányos részét és a nyugdíjátlagot. Ez utóbbit 60 ezer forintban jelölik meg, s ez elfogadható összeg lenne, csakhogy ezek a számok nem tükrözik a tényleges állapotokat. Napjainkban ugyanis az idős emberek 29,2 százaléka 50 ezer forintnál kevesebb nyugdíjból tengeti életét, a 60 ezer alattiak pedig 51,8 százalékot tesznek ki, tehát joggal mondhatjuk, hogy 2005-ben Magyarországon 7-800 ezer idős ember helyzete elviselhetetlen. Ez utóbbi összegből sem lehet dúskálni, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy 60 ezer körül már nincs veszélyben a létbiztonság, de tartalékolni ilyen életszínvonalon egy fillért sem lehet. Kiemelkedően magas, 100 ezer forint fölötti nyugdíjjal csupán az idősek 8 százaléka, összesen mintegy 194 ezer ember rendelkezik, ők talán már félre is tudnak tenni.

– Hogy jutottunk idáig?

– Induljunk a kezdetektől. A szocialista-szabad demokrata koalíció két intézkedéssel ártott a nyugdíjasoknak. Még 1997-ben megalkották azt a nyugdíjtörvényt, amihez 2003-ban ismét visszatértek. Ebben a törvényben jóváhagyták az úgynevezett svájci indexálás szerinti nyugdíjemelést. Ez alapján minden évben meghatározott százalékban növekednek a nyugdíjak – az infláció függvényében. Ezt hívjuk szerzett jognak. Csakhogy ez a rendszer lényegesen kedvezőtlenebb ahhoz képest, amit a polgári kormány indított el 2001-ben. Ők ugyanis a törvény szerinti bázisadatokhoz (ami a kereset és az infláció 50 százalékának a súlyozott átlaga) hozzátettek 3 százalékot, amelyet a jelenlegi vezetés, Medgyessytől kezdve figyelmen kívül hagyott. Így a 40 ezer forint alatti nyugdíjból tengődők vesztesége az idei évben már 13 944 forint, míg a 70 ezerből élő nyugdíjasoké 24 515 forint. Az Idősügyi Tanács tagjaként javasoltam a 3 százalék meghagyását, de ők ezt nem fogadták el, és maradtak a törvény szerinti árrésnél. A jelenlegi vezetés másik „vívmánya”, amivel nemcsak nehéz helyzetbe hozták, hanem be is csapták idős szavazóikat, az a 13. havi nyugdíj tervezett bevezetése. Ez sem úgy sült el, ahogy a választási kampányban beharangozták, mivel rendre csak a töredékét fizetik ki a beígért összegnek. 2003-ban csupán a 13. havi juttatás egynegyedét kaptuk kézhez, míg 2004-ben a felét, a teljes összeghez pedig csak 2006-ban jutunk hozzá. Tehát ciklusonként látunk a pénzből valamit.

– Kinek az érdekét szolgálja mindez?

– Egyedül a kormányét. A 2004-ben esedékes juttatásból egy hetet, mit ad Isten, éppen májusban, az európai parlamenti képviselők választása előtt fizettek ki. Hiába kérte mind a Fidesz, mind az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület, hogy inkább akkor fizessenek, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá, azaz például a februári gyógyszeráremelések idején. És akkor még nem beszéltünk az igazi cselről, amelyet a kormány 2006 tavaszán fog bevetni, nevezetesen, hogy a májusban esedékes kifizetéseket előrehozta márciusra, vagyis a kampány kellős közepére. Ezért nevezem én ezt az intézkedést a szavazatvásárlás törvényének. Amennyiben 2010-ig, az euró bevezetéséig marad a jelenlegi gyakorlat, még tovább romlanak az idősek anyagi körülményei.

– Mit tehet a polgári oldal egy esetleges választási győzelem esetén? Lehet valamit javítani az idősek helyzetén?

– Várhatóan igen. De csak akkor, ha kormányalakítás után visszatérnek az általuk bevezetett nyugdíjemelési rendszerhez. Úgy gondolom, hogy 50 ezer forint minimálnyugdíjat kellene bevezetni egy már meglévő szociális forrás terhére. Ez egyszeri aktus lenne, amely beépülne a nyugdíjalapba. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezzel senkit nem károsítanánk meg, mivel nem jelentené a szerzett jog elvének a megsértését, hiszen a szolgálati idő és a kereset arányában az emelést mindenki megkapná. Az inflációra vonatkozó bázisadatot ki kellene hagyni a rendszerből, mert ma már nincs szükség erre a megközelítésre. 1997-ben, a nyugdíjtörvény születésének évében ugyanis 18-20 százalékos inflációval kellett számolnunk, amely mostanra 4-5 százalékra apadt. Ezért csupán bérkövető emelésre lenne szükség. Nem tudunk mit kezdeni ezzel az elavult rendelkezéssel, hiszen egyikünk sem százalékkal, hanem forinttal fizet a boltban, és készpénzzel egyenlítjük ki a szolgáltatási számlákat, a következetlenül dráguló gyógyszerekről nem is beszélve.

– A mai rendszerrel a legszegényebbek járnak a legrosszabbul.

– Minden szempontból ők a leghátrányosabb réteg. Ezért is tartanám jó megoldásnak a 13. havi nyugdíj szociális alapra helyezését, amin azt értem, hogy ez a juttatás évi 50-60 ezer forintnál ne legyen kevesebb, de a 100 ezer forint feletti nyugdíjra jogosultak se kapjanak belőle 100 ezernél többet. Így biztosítottnak látnám a lecsúszott, 50 ezer vagy még ennél is kisebb összegből gazdálkodó nyugdíjasok körülményeinek minimális szinten tartását anélkül, hogy a költségvetést egy fillérrel is terhelnénk.

– Azaz ugyanannyi lenne a keret, csak másként osztanák el.

– Ezzel megint csak nem érne hátrány senkit, mivel alanyi jogon egyikünk sem jogosult erre a juttatásra, hiszen nem fizettünk járulékot ebből a célból. Így nincs szerzett jog, ami sérülne. Az uniós irányelvek szerint a szegénységi küszöb az adott ország átlagkeresetének a 60 százaléka. A 130 ezer forintos átlagfizetés 60 százaléka 78 ezer forint, így könnyen belátható, hogy Magyarországon a nyugdíjasok döntő hányada él a szegénységi küszöb alatt. Az 50 ezres minimálnyugdíj egy lépcsőfok lenne annak érdekében, hogy a legszegényebbek is el tudjanak indulni egy bizonyos alapról. Fontosnak tartom továbbá, hogy felhívjuk nyugdíjasaink figyelmét a szolidaritás elvére. Ezen azt értem, hogy – mivel egy nemzet vagyunk – egy kicsit törődni kellene a saját hibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott embertársainkkal is. A minimálnyugdíj ötletének felvetése kapcsán előtérbe került ugyanis az a probléma, hogy feltehetően vannak, akik csalnak a járulékfizetésnél. Lehet, hogy a nyugdíjasok 12-15 százaléka nem tartotta be a vonatkozó szabályokat, de véleményem szerint sokkal fontosabb, hogy a becsületesen eljáró többségnek a helyzetét könnyítsük. Előrébb való, hogy ők úgy érezzék, mégiscsak gondoskodnak róluk.

– A kormány tud az ön javaslatairól?

– Fölvetettem a nyugdíjreform-tervezetet az Idősügyi Tanácsban, amelynek szintén tagja vagyok, de mélyen hallgatnak a kérésről. Hiller István, az MSZP elnöke egy csepeli nyugdíjastalálkozón – mintha más gond nem is lenne – generációs feszültségeket említett, amelyek abból a téves feltételezésből adódnak, hogy az aktív keresők tartják el a nyugdíjasokat. Egyetértek az elnök úrral abban, hogy az idősek megdolgoztak azért a pénzért, amit nyugdíj címén kapnak, sőt ennél jóval többet érdemelnének, de a generációs problémákat nem szónoklattal, hanem jó gazdaságpolitikával és foglalkoztatási programmal kellene föloldani. Ha ugyanis a gazdasági élet fejlődik, akkor nő a nemzeti jövedelem, ezzel együtt az aktív keresők száma is emelkedik, akik aztán több járulékot tudnak majd befizetni. Tehát a jelenségről nem beszélnünk kell, hanem minél előbb meg kell oldanunk több százezer nyugdíjas – vagyis magunk, szüleink és nagyszüleink – kilátástalan helyzetét.