Hirdetés

Az egy időben, négy megyét érintően, huszonkét helyszínen végrehajtott akcióban 200 rendőr 65 szolgálati autóval, talajradarokkal, kutyákkal, fémkereső készülékekkel, kábítószer-azonosító digitális spektrométerekkel felszerelkezve vett részt. Az elfogásokat hat helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, 16 másikon a közreműködő rendőri erők hajtották végre – olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a gyanúsítottak egymás között, alkalmanként kilós csomagokban, grammonként 700-2500 forintért adták-vették a „hópihe” és „kréta” fantázianevű új pszichoaktív szert, amit aztán adagolva már 3-5 ezer forintért terítettek ügyfélkörüknek.

A legnagyobb tételben a bűnügyi felügyelet alatt álló K. Máriusz üzletelt.

Korábban írtuk

A rajtaütés helyszínein csaknem 50 millió forintot, négy személygépkocsit, 90 mobiltelefont, 160 ékszert, elektronikai cikkeket, okoseszközöket, több mint 6,5 kilogramm droggyanús anyagot, mérlegeket, őrlőket, paketteket, tasakokat, fegyvereket foglaltak le. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pedig két ingatlant zár alá vett.

Az érintett megyék főkapitányságain kívül a kazincbarcikai, a mezőkövesdi, a hevesi, a gyöngyösi, a gödöllői, a nagykátai, a dunakeszi és a váci kapitányság, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett a bűnszervezet felszámolásában.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le.

Szabó Ferenc Pest megyei főügyész arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy női és egy férfi gyanúsított letartóztatását a Budakörnyéki Bíróságnál, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon nehezítenék a bűncselekmény bizonyítását, és esetükben a bűnismétlés veszélye is fennáll. A két gyanúsított 2018-tól keddig több tízmillió forint értékben kereskedett a „kréta”, „kristály”, illetve „hópihe” fantázianevű új pszichoaktív anyagokkal – közölte.