Fotó: NEMZETI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
A guruló dollárok útja
Hirdetés

A nemzetközi balliberális hálózat egyik kulcsszereplője, Korányi Dávid – aki Karácsony Gergely tanácsadója volt, továbbá Bajnai Gordon egyik bizalmi embere – szervezte a magyarországi baloldal amerikai finanszírozását a 2022-es választási kampányban.

A New Yorkban élő Korányi Dávid nevéhez köthető az Action for Democracy nevű amerikai szervezet, amely, mint kiderült, közel 3 milliárd forintot juttatott kezdetben Karácsony Gergelyhez, majd ezt követően Márki-Zay Péterhez. Az Action for Democracy Magyarország mellett több másik országban, így például Olaszországban és Brazíliában is pénzügyi támogatásokkal próbálta kormányra segíteni a baloldalt.

Korányi Dávid a pályafutását Gyurcsány-fiókaként kezdte, majd Soros György magyarországi helytartójaként irányította a dollárbaloldal magyarországi tevékenységét. Egy ideig Karácsony Gergely tanácsadójaként is dolgozott, de mára kiderült, valójában a tartótisztje volt, eredetileg ugyanis az amerikai szponzorok Karácsonyt akarták miniszterelnök-jelöltnek.

Korányiék honlapja korábban Karácsony Gergely választási szervezetét, az előválasztás idején százmilliókat költő, szintén ismeretlen adományozók által pénzelt 99 Mozgalmat is támogatottjai közé sorolta. Amikor azonban a magyar sajtóban téma lett az Action for Democracy és a 99 Mozgalom közötti pénzügyi kapcsolat, az amerikai szervezet megváltoztatta honlapját, és levette az általa támogatott csoportok listájáról az átláthatatlan finanszírozású egyesületet.

Fotó: Korányi Dávid Instagram-oldala

Minderre úgy derült fény, hogy Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök-jelöltje véletlenül elszólta magát, és beismerte, hogy több százmillió forintos támogatás érkezett a tengerentúlról (később kiderült, hogy legalább hárommilliárdos).

A támogatások az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkeztek.

A szervezet közvetlenül a választások előtt jött létre egyetlen céllal, mégpedig a magyar választások befolyásolására. A nemzetbiztonsági bizottság elé került papírokból kiderült: a megalakulása után egy héttel már össze is szedett több mint egymilliárd forintot, majd el is utalta azt a magyarországi baloldalnak.

A guruló dollárokból nemcsak Márki-Zay mozgalmához jutott, hanem ahhoz a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdathoz is, amely illegálisan, lopott adatokkal dolgozott a választási eredmény befolyásolásán. Megdöbbentő, hogy egymilliárd forintot kapott az Ezalényeg nevű szélsőbaloldali gyűlöletkeltő oldal is – részben rajtuk keresztül támogatták a DatAdatot. A bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma a támogatásból SMS-kampányokat, Facebook-hirdetéseket és óriásplakátokat is vásárolt. De ebből a pénzből jutott a dollárbaloldal kampányközpontjára, valamint a DatAdathoz kapcsolódó üzletek megkötésére.

A nemzetbiztonsági kockázatok miatt a Nemzeti Információs Központ átfogó vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálat során fény derült a baloldal durva hazugságaira.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk