Az MSZP felkéri Hagyó Miklóst, hogy ne induljon az országgyűlési képviselőválasztáson sem egyéni körzetben, sem a párt fővárosi listáján, jelentette be Burány Sándor, a párt budapesti elnöke.

Hagyót a fővárosi képviselői posztjáról is vissza akarják hívni, párttisztségeit, valamint országgyűlési képviselői mandátumát megtarthatja, vagyis az új parlament felállásáig van mentelmi joga Hagyónak. (Az ügyészség még a héten átveheti a rendőrségtől a BKV-s ügy nyomozását, és akkor kérhetik akár Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését is. A parlament február közepén-végén még ülésezik.)

Burányéknak arra az esetre nincs forgatókönyve, hogy mi lesz, ha Hagyó nem vonja vissza jelöltségét.

Burány szerint Hagyó egy négyszemközti beszélgetésen kijelentette: nem akar a mentelmi jog mögé rejtőzni. Burány és Hagyó hétfőn újból találkozik. A budapesti elnökség az ügyet még a héten le akarják zárni.

Arra a kérdésre, hogyha bíznak Hagyó ártatlanságában, akkor miért mondjon le a képviselő-jelöltségről és a fővárosi képviselőségről, Burány így válaszolt: az állítások súlya miatt.

(Index)