Bár a múlt héten döntés még nem született, Demszky Gábor főpolgármester már a csütörtöki közgyűlésen lebegtette: elképzelhető, hogy rövidesen megvonják a BKV felügyeleti jogkörét a szocialista főpolgármester-helyettestől. Az ellenzék pedig már hetek óta sürgette: keresse meg a városvezetés a BKV-s végkielégítési botrányok városházi felelősét. Hagyó Miklós ennek a döntésnek ment elébe azzal, hogy bejelentette: visszaadja a közlekedési cég szakmai felügyeletét.

A politikus az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: szakmai megoldások helyett politikai támadások kereszttűzébe került a BKV, döntésével ennek a folyamatnak kívánt véget vetni.

– Én egy felelős szocialista politikusnak megfelelő döntést hoztam, erről tájékoztattam a főpolgármester urat ma reggel. Szeretném, hogyha a cég körül a politikai boszorkányüldözés megszűnne, és végre az érdemi dolgokkal tudnánk foglalkozni.

A főpolgármester-helyettes azt nem részletezte, hogy konkrétan milyen boszorkányüldözésre gondol. Burány Sándor fővárosi MSZP-elnöknek küldött levelében azonban azt írja: reméli, hogy a valódi felelősök is hasonló lépéseket tesznek a fővárosi közösségi közlekedés biztonságos működtetése érdekében.

Hagyó Miklós visszalépése akár egy hosszú, lassan már egy éve húzódó játszma végső lépésének is tekinthető. Úgy tűnhet, a párharc Kocsis István BKV-vezér javára dőlt el. A BKV városházi felügyeletéről a koalíciós egyeztető tanács még a héten dönthet – mondta rádiónknak Horváth Csaba, MSZP-s főpolgármester-helyettes, aki információink szerint esélyes arra, hogy átvegye a felügyeletet. Azt azonban a politikus nem tudta megmondani, hogy a BKV-n belül lesz-e személyi konzekvenciája a végkielégítési ügyeknek.

A BKV pénzügyi felügyeletét már 2006 óta az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre látja el. Úgy tudjuk azonban, hogy ő nem szívesen venné át teljes egészében a közlekedési céget.

(MR)