Fotó: MTI/Kovács Tamás
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere a képviselő-testület ülése után az irodája előtt 2023. február 21-én

A február 27-én 85. életévét betöltő polgármester lemondólevelét a testületi ülésen Kosik József alpolgármester olvasta fel.

Hirdetés

A települést 1965. szeptember 1-jétől tanácselnökként, majd 1990. október 12-től polgármesterként irányító Pásztor Béla, aki függetlenként tevékenykedett, a levélben a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján nyilatkozik arról, hogy a város polgármesteri tisztségéről „február 28. napjával bezárólag” lemond.

„Veresegyház fejlődéséért végzett munkájukhoz a képviselő-testület minden tagjának további erőt és egészséget kívánok” – tette hozzá.

Pásztor Béla az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nagy szeretettel hagyja el a polgármesterséget.

„Olyan helyről távozom, amelyet végtelenül szerettem” – fogalmazott.

Veresegyház önkormányzatának közleménye szerint a polgármesteri tisztség betöltéséről időközi polgármester választáson, várhatóan 2023 májusában dönthetnek a település lakói.

Az új polgármester megválasztásáig a főállású alpolgármester, Cserháti Ferenc látja el a polgármesteri feladatokat.

Korábban írtuk