A szűken vett politikai pártokból álló ellenzéken túl szakszervezeteket, civil szervezeteket és tekintélyes szakembereket is magába foglaló széles mozgalomnak kellene összefognia a baloldalon, és felsorakoznia egy közös miniszterelnök-jelölt mögött – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP programtanácsának elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A szocialista politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt emelte ki, hogy a demokratikus ellenzéki pártok között mindenképpen egy közös miniszterelnök-jelöltre lenne szükség. Fontos kérdésnek nevezte, hogy a két, relatíve legnagyobb támogatottságú baloldali ellenzéki párt (az MSZP és a DK) hogyan tud megállapodni, de rossznak tartaná, ha csak ez a két párt egyezne meg. Azt is elmondta: Botka László neve már régóta forog a szocialista pártban, miniszterelnök-jelöltségét az MSZP támogatja.

Lendvai Ildikó közlése szerint a tárgyalások folyamatosak, de még nem tudni, mikor ülnek le újra egy asztalhoz.

Az M1-en a politikus azt mondta: a párt először Botka Lászlóval egyeztet arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy az általa megfogalmazott feltételek teljesüljenek. Ezt követik majd a remélt szövetségesekkel való megbeszélések.

Az MSZP programtanácsának elnöke azt mondta, a normális felkészüléshez az kell, hogy tavaszig megtalálják partnereiket, és látható legyen, kik működnek együtt kikkel, s ennek mi a formája. Ezt követően a demokratikus ellenzéknek meg kell fogalmaznia, hogy kormányra kerülve mi lesz az első négy-öt intézkedésük.

A Jobbikkal való együttműködéssel kapcsolatban Lendvai Ildikó azt mondta: a Jobbik és a baloldal „tűz és víz”. Az MSZP-s politikus szerint hatalmi rivalizálás szempontjából minimum három pólusú, de a politikai értékek alapján változatlanul „kétosztatú” a politikai paletta. Úgy fogalmazott, nem volna értelme a „Fidesz2-vel” szövetkezni a „Fidesz1” leváltására, ráadásul az hosszú távon a baloldal halálát jelentené – vélekedett Lendvai Ildikó, aki mind a Fideszt, mind a Jobbikot versenytársnak, politikai ellenfélnek tekinti.

MTI