Fotó: Csudai Sándor – Origo
Hirdetés

A dokumentumot Szánthó Miklós, az AK igazgatója, Kovács István stratégiai igazgató és Jerzy Kwaniewski, az Ordo Iuris elnöke és Tymoteusz Zych alelnök látta el kézjegyével.

Szánthó Miklós hangsúlyozta: mindkét szervezet azt tapasztalja, hogy Európa identitásválságban van. Sajnálatosnak nevezte, hogy a nyílt társadalom globalista, baloldali-liberális erői olyan eszméket terjesztettek el a kontinensen, amelyek aláássák Európa keresztény gyökereit, hagyományait.

Ezek között említette az emberi jogi fundamentalizmust, amelyről úgy fogalmazott: az „mára odáig korcsosult, hogy mindenféle emberi vágyból emberi jogokat akar kreálni”.

Közölte: az ez ellen való fellépésként írták alá a megállapodást lengyel partnerükkel, az emberi jogok normális értelmezése és a keresztény kultúra, a hagyományos családmodell, és az állami szuverenitás megóvása érdekében.

Száthó Miklós álláspontja szerint a nyugati közbeszédre egyre nagyobb befolyást gyakorló progresszív, liberális, neomarxista gondolkodással szemben nemzeti-konzervatív ébredés kezdődött Európában, és ennek a „szellemi pezsgésnek” központja Budapest és Varsó.

A nemzeti-konzervatív erők „minden ellenkező állítás dacára is” képesek nemzetközi szinten is együttműködni – mutatott rá Szánthó Miklós, majd úgy fogalmazott, „nem a sokat emlegetett, de valójában semmit sem jelentő európai értékekre, hanem a valódi tartalommal rendelkező közép-európai értékekre van szüksége a kontinensnek”.

A megállapodás kapcsán Jerzy Kwa¶niewski azt hangoztatta: csak más országokkal, főként közép-európai államokkal együttműködve őrizhetjük meg nemzeti, keresztény identitásunkat, és az alkotmányainkban garantált alapjogok iránti elkötelezettségüket.

Ennek érdekében az Ordo Iuris Horvátországban, Észtországban, Lettországban és Szlovákiában is hasonló együttműködéseket folytat – ismertette. Reményét fejezte ki, hogy megállapodásuk az Alapjogokért Központtal nemzetközi szinten is sikeres lesz.

Tymoteusz Zych azt mondta: a együttműködést az értékközösségen túl az is indokolja, hogy Magyarország és Lengyelország hasonló veszélyekkel néz szembe. Úgy vélte, hogy „az emberi jogokat az emberek ellen” fordították, majd a nyílt társadalmak elleni fellépés mellett tett hitet.

Kovács István a többi között arról beszélt, hogy a lengyel intézettel kötött megállapodás egy olyan közép-európai kezdeményezés magja lehet, amely sikeresen veszi fel a harcot azzal a hálózattal, „amely mögött a nyílt társadalom eszmeisége és anyagi forrásai állnak, amely megrontja mindennapi életünket, a jogi környezetet és lebontja az államok szuverenitását”.

Az Ordo Iuris egy lengyel alapítású, jogászokat és kutatókat tömörítő konzervatív jogi elemző intézet. A szervezet célja az emberi jogok és az emberi méltóság, a meglévő alkotmányos rendszer tiszteletén alapuló jogi kultúra előmozdítása.

A szervezet számos, Lengyelországot érintő nemzetközi jogi jogvitába lépettbe beavatkozóként, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróság felkérésére több ügyben is írásos szakvéleményt adott. Az intézet szakértői elemzéseket készített többek között a Velencei Bizottság, a PACE Felügyeleti Bizottság, illetve az Európai Parlament LIBE Bizottsága számára, továbbá az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, illetve több ország (Brazília, Chile, Horvátország) legfelsőbb bíróságai és alkotmánybíróságai számára.