Hirdetés

Budai Gyula (Fidesz) azt firtatta, lesz-e végre következménye a baloldalon a korrupciónak? Elmondta, a Cseh Katalinhoz, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőjéhez köthető cégháló az európai uniós pénzek visszaélésszerű felhasználásával került összefüggésbe.

Hozzátette: Cseh Katalin hallgat, pedig a cége és a céghálójának tagjai az elmúlt években csaknem 4,8 milliárd forint európai uniós támogatást tüntettek el.

A képviselő szerint a magát a csalás elleni küzdelem élharcosaként feltüntető Cseh Katalinról kiderült, hogy az általa vezetett cég és a családi cégének üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat, illetve az uniós támogatásokat megcsapoló céghálózatot működtetnek.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta, Cseh Katalin a magyar emberek ellen dolgozik Brüsszelben, amikor politikai nyomásgyakorlással akarja elérni, hogy az Európai Bizottság ne fogadja el a magyar helyreállítási tervet.

Korábban írtuk

Elmondta, önmagában az nem tilos, hogy az EP-képviselő céghálózata megnyert egy nagyobb uniós pályázatot, de ezzel több milliárd forintot elvont váci vállalkozóktól, akik a pénzből valós munkát is végezhettek volna.

Szerinte az EP-képviselő a pénz nagy részét az olimpiai pályázat segítésére kapta, majd azért lett ismert, mert megfúrta az olimpiai pályázatot.