Soltész Miklós az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a két találkozón jelen volt a magyarországi görög közösség elnöke és parlamenti szószólója is. Közölte, hogy ezzel jelezték a magyaroroszági görög közösség és az általa az elmúlt időszakban végzett munka fontosságát.

Hirdetés

 Az államtitkár fontosnak tartotta kiemelni a görög ortodox egyház egy évezredes szerepét Magyarországon, illetve az ortodoxia jelenlétét napjainkban nemcsak Budapesten, de az ország egész területén is.

Mint mondta, II. Ieronimosz pátriárkával tartott megbeszélésén szót ejtettek arról, hogy továbbra is őrizni, illetve erősíteni kell azokat az értékeket, amelyek a kereszténység számára az utóbbi két évezredben a megmaradást jelentették, legyen szó a hitről vagy az épített örökségről.

A görög fél megköszönte a magyar kormányzati segítséget a Leszbosz szigetén elkövetett barbár pusztítás nyomán, ahol az erőszakos migráció következtében templomok tucatjait tették tönkre, szentségtelenítették meg, vagy pusztították el szinte teljesen. Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a magyar kormány három kistemplom helyreállításában vesz részt a szigeten.

Korábban írtuk

Szót ejtettek a fontosnak tartott értékekről, köztük a magyar gyermekvédelmi törvény fontosságáról és üzenetéről is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a jogszabály senki ellen nem irányul, hanem a 18 évnél fiatalabbak védelmét szolgálja. Mint mondta, a nyomás ellenére Magyarország kiáll a törvény mellett.

Soltész Miklós fogalmazása szerint a pátriárka olyan értelemben reagált erre, hogy becsüli és tiszteli a magyar kormánynak az elmúlt évtizedben a családok, a kereszténység, valamint a gyermekek érdekében tett törekvéseit.

Konsztantinosz Vlaszissz-szal tartott megbeszélésen az államtitkár a magyarországi görög közösség számára fontos kormányzati törekvésekről számolt be. Mint ismertette, kibővítik a beloianniszi iskolát egy tornateremmel, rendbe hozzák az iskolaudvart, illetve felújítják a közösségi házat.

Beszélt arról a nagyobb horderejű döntésről is, amelynek alapján felújítják a görögség házát, vagyis a görög nemzetiségi önkormányzat épületét. Az államtitkár utalt arra, hogy Görögország egyelőre nem tud ehhez támogatást nyújtani, tekintettel arra, hogy nagy mértékben sújtja a gazdasági válság és a koronavírus-járvány.

Vlaszissz mindazonáltal megköszönte a magyar kormány kiállását a magyarországi görögség, illetve a családok és a kereszténység mellett.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a görög és a magyar fél egyetért a kereszténység és a családok védelmében és abban, hogy szükség van a nemzetekre.