Hirdetés

Azt írták, a gyanú szerint az ukrán állampolgárságú férfi vasárnap egy XV. kerületi házban késsel legalább nyolcszor megszúrta az ott tartózkodó sértettet. Az 51 éves férfi a helyszínen meghalt.

A gyanúsítottnak Magyarországon nincs bejelentett tartózkodási helye, munkaviszonya, jövedelme, a gyilkosság után azonnal elhagyta Budapestet, és menekülés közben a késtől is megszabadult. A férfit a hatóságok a magyar-ukrán határon fogták el.

A bíróság szerint a szökés veszélye mellett fennállt volna a lehetősége annak, hogy a gyanúsított bizonyítékokat semmisít meg, illetve befolyásolja a tanúkat.

A végzést minden érintett tudomásul vette, az véglegessé vált – áll a közleményben.

A rendőrség hétfői tájékoztatása szerint a gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A bizonyítékok szerint a bűncselekmény éjszakáján három ukrán állampolgár hagyta el a XV. kerületi házat, emiatt körözést adtak ki ellenük. Nem sokkal később – ötödmagukkal – egy ukrán rendszámú gépkocsiban kilépésre jelentkeztek Lónyánál. A három embert ekkor fogták el. Kiderült, hogy közülük csak a 21 éves H. Róbert gyanúsítható a gyilkossággal, őt őrizetbe vették, a másik két férfit tanúként hallgatták meg.

A rendőrség azt is közölte, hogy az ukrán állampolgárok körülbelül egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott gyilkosságba.