Hirdetés

A bíróság honlapjára feltett közleményben azt írták: az eljárás adatai szerint a román és moldáv férfi egy szír embercsempész-hálózat tagjaként Törökországból illegálisan szállított menekülteket az EU-ba. November 10. előtt egy 14 tagú csoportot csempésztek be Magyarországra a zöldhatáron, majd utasaikat egy átalakított gépjárműben Ausztria felé próbálták szállítani, ám az M0-s autóúton feltartóztatták őket a rendőrök. A gyanú szerint a két férfi a felnőttek szállításáért fejenként 4000 eurót, a gyermekekért 850 eurót kért.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnszövetségben elkövetett embercsempészés miatt indított nyomozást a két férfi ellen. Az ügyészi indítvány szerint a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén fennáll a bűnismétlés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye, továbbá megalapozottan feltételezhető, hogy megszöknének.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatással megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottakat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve 30 napra elrendelte letartóztatásukat.
A döntés ellen fellebbeztek a gyanúsítottak, így az nem végleges, de végrehajtható.

Korábban írtuk