Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az MKP-t a kongresszusig továbbra is az Őry Péter vezette ügyvivő elnökség irányítja. Az ügyvivő elnökség a február végi parlamenti választásokat követően, a párt elnökségének távozása után állt össze. A felvidéki magyar párt elnöksége arra reagálva távozott, hogy a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös felvidéki magyar lista – amelynek legerősebb szereplője az MKP volt – nem jutott be a parlamentbe.

Az MKP tisztújító kongresszusát követően a párt ott megválasztott vezetése számára várhatóan lehetőség nyílik arra, hogy új egyeztetésekbe kezdjen az egységes felvidéki magyar érdekképviselet kialakításáról.

A szlovákiai választásokon a felvidéki magyar választók voksainak túlnyomó többségét öt politikai csoportosulás kapta. Közülük a felmérések szerint kettő rendelkezik érdemi támogatottsággal, az MKP, amely számára négy százalékhoz közeli támogatottságot mutatnak a közvéleménykutatások, illetve a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt, amely valamivel több mint 2 százalékos szavazatot szerzett a február végi voksoláson.

Korábban írtuk

A másik három párt – az MKÖ közös listáján indult Összefogás és a Magyar Fórum, illetve a Most-Híd listáján jelölteket indított Magyar Kereszténydemokrata Szövetség – támogatottsága nem éri el a statisztikai hibahatárt.

A Most-Híd vegyespárt már május végén megtartotta tisztújító kongresszusát, amelyen Sólymos Lászlót, a párt korábbi alelnökét választották elnöknek a februári parlamenti választás után tisztségéből távozó Bugár Béla helyére.

Az MKP Országos Tanácsa szombati ülésén egy politikai nyilatkozatot is elfogadott. Ebben egyebek mellett leszögezik: szorgalmazzák az egységes felvidéki magyar politikai tömörülés létrehozását, s a 2020-as parlamenti választások eredménye alapján úgy vélik, hogy ennek vázát az MKP-nak kell adnia. „A tömörülés alapját különféle irányultságú, de magyar platformok szövetségeként határozta meg a testület” – írták nyilatkozatukban, amelyben a felvidéki magyar közösséget érintő más aktuális témákban is állást foglalnak. Ezek sorában említik azokat a kormányzati elképzeléseket, amelyek az iskolák számának csökkentésével, illetve a településösszevonási tervekkel kapcsolatosak, s amelyeket az MKP a helyi magyar közösség szempontjából egyaránt veszélyesnek tart.