Azt írták, hogy a BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.) és a BFTK (Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ) egyesülésével létrejövő Budapest Brand Nonprofit Zrt. egyszerre alakítja a város márka- és turizmussal kapcsolatos stratégiáját, felel a kulturális tartalom előállításáért és a fesztiválok, vásárok szervezéséért a jövőben.

Hirdetés

Továbbá a budapesti turizmus hatékonyabb koordinációja, illetve a Budapest desztináció hivatalos és stratégiai ügyvitele az új cég kiemelt feladata.

„A cél az, hogy egységes márkastratégiával és közösségteremtéssel – kreatív, hatékony és innovatív projektekkel – sokszínű, fenntartható, biztonságos, egyszóval szerethető miliőt teremtsenek, és Budapest a legélhetőbb városok egyike legyen Európában” – emelték ki.

A közleményben Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt írta, „a Budapest Brand Zrt. feladata, hogy megkeresse, illetve megmutassa a városban rejlő lehetőségeket, közösségeket építsen az itt élőkből, valamint, hogy egy élhető, szerethető városképet közvetítsen. A válság különösen érzékenyen érintette a kulturális fesztiválokat, a turisztikai szektort és a közösségteremtő projekteket, így ezek figyelembevételével kell újragondolni a város lehetőségeit, és ezen szempontok szerint kell segítenünk a helyi közösségek épülését”.

Korábban írtuk