Tömböl László vezérkari főnök helyét információink szerint Benkő Tibor altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka veheti át a jövőben, Kovácsics Ferenc altábornagytól, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatójától pedig Domján László dandártábornok, az ÖHP eddigi törzsfőnökhelyettese veheti át hivatalát.

A lap információi szerint távoznia kell a vezetők helyetteseinek is. Hazuga Károly vezérőrnagyot, a vezérkari főnök helyettesét szintén leváltják, ahogyan Hamar Ferenc vezérőrnagynak, a KBH-főigazgató általános helyettesének is távoznia kell posztjáról.

Az Index információi szerint több eddigi MEH-es alkalmazott mellett Csáky Bernadett főosztályvezető-helyettesnek is felmondtak a frissen felálló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Szilvásy Györgyné megbízatása alig néhány órával élte túl a minisztérium hivatalos átadását.

(MNO, index.hu)