Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Fernando López Aguilar
Hirdetés

Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) sajtóközleményt tett közzé kedden, amelyben Fernando López Aguilar szakbizottsági elnök a magyarországi veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedési tervek miatti aggodalmát fejezte ki.

A magyar kormánypárti képviselők levelét aláíró Deutsch Tamás EP-képviselő közölte, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja teljes mértékben egyetért abban, hogy a demokratikus értékek és alapelvek védelmet élveznek válsághelyzetben is. Ugyanilyen fontos azonban, hogy az egyenlő és tisztességes bánásmód elve is védelemben részesüljön – emelte ki.

„Ha a LIBE bizottság úgy dönt, hogy megvizsgálja e vészhelyzetben alkalmazott intézkedések uniós joggal való összhangját, ezt minden tagállam esetében meg kell tennie, és nem szabadna csupán egyetlen tagállamot önkényesen kijelölnie” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány veszélyhelyzeti intézkedéseinek meghosszabbítására irányuló javaslata tiszteletben tartja a jogállamiságot, és az egyetlen célja az emberi életek megmentése. Az Országgyűlés által követett eljárás teljes mértékben az alaptörvény által veszélyhelyzetre előírt szabályokon alapul. Arra is emlékeztetett, hogy különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság zavartalanul működik. E jogállami garanciák szerves részei az alaptörvény vonatkozó cikkében foglalt különleges jogrendre vonatkozó rendelkezéseknek – tette hozzá.

A LIBE eljárása elfogadhatatlan és felelőtlen, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja pedig elvárja, hogy az EP elnöke felemelje a hangját ellene – zárta levelét Deutsch Tamás.