Orbán Viktor miniszterelnök beszédében, amelyben a kormányalakítása óta eltelt száz napot értékelte, elmondta, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legfőbb jellemzője, hogy a kormányzás az emberekért és velük együtt történik. Ennek egyik megnyilvánulása a Nemzeti Konzultáció, amely – ahogy azt Orbán Viktor tegnap bejelentette – tovább folytatódik. A miniszterelnök ennek során a nyugdíjasokhoz fordul levélben, amelyet az elkövetkező napokban minden nyugdíjasháztartásba eljuttatnak.

– A kormány Magyarország megújításán dolgozik. Az, hogy ezt most megtehetik nagyrészt annak köszönhető, miszerint a mai idős emberek még a legsanyarúbb helyzetekben sem hagyták magára az országot, megtalálták a kiutat, és már jó párszor újjáépítették hazánkat. Ezért a nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb és több figyelmet kíván fordítani a nyugdíjasokra és problémáik megoldására – nyilatkozta Szijjártó Péter.

A levélben a miniszterelnök azt kéri az idős emberektől, mondják el, hogyan ítélik meg saját helyzetüket, mi jelenti számukra a legfőbb gondot, illetve azt, hogy helyzetükön meglátásuk szerint leginkább milyen intézkedések javítanának. A kormányfő arra is választ vár továbbá, hogy a nyugdíjasok szerint mi a kormány legfontosabb teendője jelenleg.

A levélhez – amelyet 1,7 millió nyugdíjas háztartásába küldenek el – egy kérdőívet csatoltak. Ez utóbbit kitöltés után a miniszterelnöknek tudnak visszajuttatni. A válaszokat értékelni fogják, és ez alapján alakítják azokat az intézkedéseket, amelyek a szociális biztonságot, a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásolják.

(orbanviktor.hu)