Fotó: MTI/Soós Lajos, szerk.
Hirdetés

A kormányoldalt azzal vádolta, hogy minden értéket megtagadott már, nem konzervatív, nem nemzeti és nem keresztény, hanem „bolsevik” politikát folytat. Szerinte a kormány a kulturális törvényjavaslat benyújtásával olyan területre tévedt, ahol nincs helye a politikának. „Aczél György is büszke lehetne önökre” – fogalmazott a frakcióvezető.  Felszólította a kormányt, hogy vonja vissza „a diktátumként benyújtott” előterjesztést, amiről nem egyeztetett az érintettekkel. Azt ígérte: ott lesznek a javaslat miatt hétfő estére hirdetett tüntetésen is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a kormány javaslata „köszönőviszonyban sincs” a képviselő által hangoztatott „liberális felbujtással”, miszerint vége az autonómiának a kulturális életben.

Hangsúlyozta: a javaslat nem érinti önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatait, így ezután is lesz lehetősége az önkormányzatoknak, hogy kulturális intézményt tartsanak fenn. Hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)rendszerében sincs módosulás, az NKA nem szűnik meg, és nem csökkenek a források sem. Semmifajta félelme nem lehet sem a független, sem más színházaknak – jelentette ki.

A Gothár-ügyre hivatkozva ugyanakkor jelezte: az állam hiába finanszíroz önkormányzattal közösen egy színházat, törvénytelenség esetén jelenleg nem léphet fel.

Az LMP-t elhagyó politikusokra utalva megjegyezte: az LMP annyira hű volt ahhoz az elvhez, hogy legyen más a politika, hogy most Gyurcsány Ferenc „szekerét tolja”.