Hirdetés

Bakos Bernadett (LMP) szerint a magyar emberek nem szeretnék, hogy Magyarország akkumulátorgyarmattá váljon, ennek szeretnének is hangot adni, de a kormány nem hajlandó ezt a vitát lefolytatni, inkább elfojtja azt.

Elmondta, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította az LMP népszavazási kezdeményezését az akkumulátorgyárakkal összefüggésben. Szerinte a népszavazási törvény egy mondattal leírható: ha a Fidesz kezdeményez népszavazást, akkor azt engedélyezik, ha az ellenzék, akkor nem. Jelezte, fellebbeznek a döntés ellen, és új kérdést is beadnak hitelesítésre.

Úgy vélte, az akkumulátorgyárak építését most kell megakadályozni, mert a következő országgyűlési választásokkor már késő lesz, visszafordíthatatlan károkat okoznak ezek a gyárak. Kifogásolta, hogy a kormány a gázválság idején gázerőműveket építene, hogy orosz gázzal energiát termeljenek azokba a kínai gyárakba, amelyek a német autókba gyártanak akkumulátorokat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a mostani parlamenti ülés is a képviselő által elmondottak cáfolata, a kormány vállalja a vitát. Hozzátette: az LMP egy gazdaságpolitikai kérdésben kritizálja a kormányt, holott az a politikai közösség, ahova a párt tartozik, egyszer már tönkretette az országot.

Érthetőnek nevezte, hogy az embereknek kérdései vannak az elektromobilitással, az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban, mert új jelenségekről van szó. Ezekre a kérdésekre igaz válaszokat kell adni – mondta.

Közölte, több százezer család megélhetése függ az autóipartól, ők akkor tudják megtartani a munkahelyüket, ha az ittlévő autóipari cégek mellé települnek az akkumulátorgyárak. Jelezte azt is, hogy ezekért a gyárakért óriási verseny folyik az országok között. Németországban például 14 ilyen gyárat terveznek – mutatott rá.

Korábban írtuk