Az LMP szerint nem működik megfelelően a hulladék-kezelés csúcsszerve, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., így nem biztosított az egészséges környezethez való jog – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a párt országos elnökségének titkára.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Kanász-Nagy Máté elmondta: számos kifogás érkezett hozzájuk az általuk kukaholdingnak nevezett társaságról, sok a Balaton északi partjának településeiről, ahol akadozik a szemétszállítás.

Az LMP a hulladék-gazdálkodásban is a megelőzés és a fenntarthatóság elvét követné – hangsúlyozta, és a feladatok közé sorolta az arányos teherviselés bevezetését a szemétdíjban, a termék- és betétdíjak rendszerének újragondolását, és megfelelő infrastruktúra kialakítását a szelektív gyűjtéshez és hasznosításhoz.

Szükségesnek ítélte azt is, hogy a szemetet ne több tíz kilométerre szállítsák, hanem közelebb dolgozzák fel, de az illegális lerakók felszámolásáért is szót emelt.

A politikus kérdést kapott arról, hogy Ungár Péter korábbi elnökségi tag egy felvétel szerint kijelentette: szándékosan kötött úgy szerződést egykori kampánytanácsadójukkal, Ron Werberrel, hogy ehhez még nem volt meg a felhatalmazása. Kanász-Nagy Máté közölte: Ungár Péter sületlenségeket beszélt, a tanácsadóval szabályosan szerződött az LMP, a jogosulatlan kötelezettségvállalás még akkor sem igaz, ha ezt maga Ungár Péter mondta saját magáról. A politikusnak megvolt a felhatalmazása, hogy szerződjön, arról korábban országos elnökségi döntés született.

Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb közös megegyezéssel zárul le a párt és Ron Werber elszámolási vitája, amely, mint mondta, elsősorban a sikerdíjról szól. Megismételte, a vita azért alakult ki erről, mert a tanácsadó a választás előtt több mint egy hónappal elhagyta a pártot.