Kanász-Nagy Máté azt mondta, az önkormányzatok harcolnak a frontvonalban a koronavírus-járvány ellen, ami többletforrásokat igényelne, de a legtöbb önkormányzatot mégis elvonás sújtja.

Hirdetés

A LMP által javasolt önkormányzati alap speciálisan a helyhatóságoknak segítene, nemcsak pótolná a kieső bevételeket, hanem pluszforrást is biztosítana a járvány elleni hatékonyabb védekezéshez – ismertette.

Az ellenzéki politikus, Újpest alpolgármestere olyan protokollok, iránymutatók kidolgozását is sürgette, amelyek az egészségügyi és szociális intézményekben szükséges intézkedéseket tartalmazzák, mert ebben a kérdésben „késnek vagy elmaradnak” ezek a tájékoztatások, az „önkormányzatok teljesen magukra vannak hagyva”.

Hozzátette: az önkormányzatoknak maguknak kell intézkedéseket hozniuk ezekben a kérdésekben, csakhogy ennek „összehangolt intézkedéssorozatnak kellene lennie, ahol önkormányzatok és a kormány közösen küzdenek” a járvány ellen.

Korábban írtuk