🔴 Zöld fordulatra és újjáépítésre van szükség!

🔴2021. évi költségvetés: Zöld fordulatra és újjáépítésre van szükség!

Gepostet von LMP – Magyarország Zöld Pártja am Dienstag, 26. Mai 2020
Hirdetés

A politikus szerint eddig is hiba volt tavasszal elfogadni a következő év büdzséjét, most pedig, az ismeretlen nagyságú válság idején még inkább az. Annak beterjesztése azt mutatja, hogy a kormány egyáltalán nem veszi komolyan az abban foglaltakat, bármit, bármikor átírhatónak, átcsoportosíthatónak tart.

A komolytalanság jele, hogy példátlan módon kihagyták a költségvetésből az államadósság és a „jósolt GDP” összegét is – tette hozzá.

Úgy folytatta: a járvány megmutatta, hogy a magyar gazdaság nem fenntartható. Ezért a következő évi költségvetésnek a zöld újjáépítést kellene szolgálnia. A büdzsének prioritásként kellene kezelnie válságálló, „zöldmunkahelyek” létrehozását, a felkészülést a vízhiányra, a küzdelmet az aszály ellen, a társadalmi válság megelőzését, a szociális szektor megerősítését, valamint az erőforrások és a javak igazságosabb elosztását.

Korábban írtuk

Utóbbi érdekében az LMP progresszív jövedelemadó és vagyonadó bevezetését javasolja a kiugróan nagy vagyonokra, az off-shore cégeket pedig elzárnák a közpénzektől.

Mivel a gazdaságnak azok a részei stabilak, ahol a mindennapi szükségleti cikkeket gyártják, így ezen területeken hazai vagy regionális keretek között kell kielégíteni a keresletet.

Fejlesztendő az energiahatékonysági beruházásokkal foglalkozó szektor, a megújuló energia termelése, a talaj- és vízmegtartó mezőgazdaság, a biogazdálkodás, a helyi termékek és a rövid ellátási láncok a kereskedelemben, a hulladékgazdálkodás, a közösségi és a kerékpáros közlekedés, a környezetbarát tisztító- és tisztálkodási szerek vagy a fehérneműgyártás.

Az LMP radikális, 50 százalékos béremelést javasol a szociális és az egészségügyi szektorban és szerintük az államnak mindenkiről gondoskodnia kell, aki elveszítette a munkáját. Meg kell növelni a családi pótlékot is, a családtámogatásokat pedig a felsőoktatásban tanulókra is ki kell terjeszteni.

Hosszú távon szén- és erőforráskvótát vezetnének be, amely mindenkinek biztosítanák a szükségleteit, a túlfogyasztást viszont jelentősen drágítaná. Rövidtávon ezt a feladatot a zöld adók töltik be – mondta Schmuck Erzsébet.