Lokálpatrióta történelmi séták Egerben
Szombaton először az Érsek udvarba várják az érdeklődőket, ahol az egri patikusdinasztiákról, illetve Hibai Károly orvos legendájáról tartanak előadást – tájékoztatta Renn Oszkár, a rendezvénysorozat szervezője az MTI-t.
Egy héttel később, március 2-án az egri büntetés-végrehajtás, illetve a börtön történetét meséli el a fegyintézet jelenlegi vezetője, március 9-én pedig az egri várba invitálják a séta részvevőit, ahol közösen tekinthetik meg az egri polgárosodást bemutató kiállítást.
A lokálpatrióták ezt követően a város hírneves vendégeiről hallgathatnak történeteket, a téli séta zárásaképpen pedig az egri baptista hitéletbe nyerhetnek betekintést.
A kezdeményezés nyomán Egri séták nem csak egrieknek címmel immár három honismereti kötet látott napvilágot az ELE gondozásában. Az egylet 2007-ben indította útjára az Egri séták című rendezvénysorozatát. A kezdetek óta mintegy 120 alkalommal kalauzolták az érdeklődőket az egylet által felkért szakértők a település nevezetes helyszínein.
A három kötet összesen 48 sétát dolgoz fel történészek, művészettörténészek, helytörténészek bevonásával; a könyv sikerére jellemző, hogy már utánnyomást is megért a kiadvány. A hiánypótló helytörténeti, honismereti kötet példányait eljuttatták az egri oktatási intézményeknek és könyvtáraknak.
(MTI)