A rendszerváltás óta évről évre nő az ismertté vált bűncselekmények száma Magyarországon. Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy érezhetően rontsa a társadalom életminőségét. Rendkívüli módon megrázta azonban az embereket a bűnözés növekedésének dinamikája is. Több mint húsz esztendővel ezelőtt, az 1980 és 1984 közötti időszakban éves átlagban 142 744 bűncselekmény történt Magyarországon. Ez a mutató a rendszerváltás utáni négy évben, azaz 1990 és 1994 között 400 ezer fölé ugrott, nem sokkal később pedig átlépte az 500 ezres határt.

A szakemberek egy része szeret arra hivatkozni, hogy a növekedésben a kisebb súlyú bűncselekmények megszaporodása játszott főszerepet, a statisztika azonban éppen ennek az ellenkezőjét mutatja. 1980-ban például 28 százalék volt a bűntettek, 72 a vétségek aránya, 1999-re azonban már 41:59-re romlott az arány. Naivitás lenne azt várni, hogy jobb lesz a helyzet a következő időszakban, 2000 és 2004 között. Sőt! A rendőrök a bűncselekmények és a bűnözők eldurvulásáról, növekvő brutalitásáról panaszkodnak.

Ennél riasztóbb azonban, hogy míg a bűncselekmények száma majd háromszorosára nőtt 1980 és 1999 között, addig az elkövetők száma még a kétszeres növekedést sem érte el, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy van Magyarországon egy olyan társadalmi csoport vagy réteg, amelyik kifejezetten bűnöző életmódra rendezkedett be, bűncselekményekből tartja fenn magát és környezetét. Közülük kerülnek ki a visszaesők, illetve a többszörösen visszaesők.

Mindezt azért kell szinte leckeszerűen áttekinteni, hogy tudjuk, rendkívül sok tennivalója van még a magyar rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak. Míg ugyanis nő a bűncselekmények száma, és növekszik a bűnözők brutalitása, addig a kiszabott bírósági ítéletek egyre enyhébbek.

Enyhülő ítéletek

Vavró István, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri főtanácsadója szerint az ítéletek enyhülésének folyamata már a rendszerváltás előtt elkezdődött. A szakember szerint ebben szerepet játszottak és játszanak a szakmai viták is, például az a sokszor felvetett kérdés, hogy vajon mennyire hatásos a szabadságvesztés, mint büntetés. Több szakember is úgy véli – vajon miért? –, hogy bizonyos bűncselekményfajták és bűnözői típusok esetén sokkal nagyobb visszatartó ereje van a jelentős mértékű pénzbüntetésnek.

A főtanácsadó szerint az állandó bizonytalanság is szerepet játszik az ítéletek enyhülésében. Az 1978-ban hatályba lépett Btk.-t hatvan esetben módosították, és 700 fölött van a módosítások által érintett rendelkezések száma.

Általános tapasztalat a rendszerváltás utáni Magyarországon, hogy a baloldal inkább az ítéletek enyhítése mellett állt ki. Emlékezetes, hogy Kuncze Gábor, a Horn-kormány belügyminisztere forgalomba hozta a „megélhetési bűnözés” fogalmát, mintegy erkölcsi felmentést adva ezzel számos tolvajnak, betörőnek, rablónak. Ez az erkölcsi felmentés pedig óhatatlanul is visszahatott az ítéletekre.

A köztörvényes cselekedetekkel ellentétben a baloldal azokban a kérdésekben azonban kíméletlen szigorral lép fel, amelyek valamilyen formában saját politikai érdekeit érintik. Ez a szándék szülte az úgynevezett gyűlölettörvényt is, mely elsősorban a politikai ellenfelek elleni harcra alkalmas, másra nemigen.

Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány pontosan felismerte, mennyire súlyos problémát jelent a bűnözés Magyarországon, s éppen ezért szigorításokra törekedett. Ilyen volt például az úgynevezett középmértékes ítélkezés elve, azaz hogy az ítéletekben a bíróknak nem a büntetési tételek minimuma, hanem középértéke felé kellett törekedniük. Meglepő módon azonban a szigorítás a bírók részéről is indulatokat váltott ki. Többen azzal vádolták a kabinetet, hogy beleszól a dolgukba, megsérti függetlenségüket, s szűkebb keretek közé szorítja a bírói mérlegelés lehetőségeit.

Répássy szerint az Orbán-kormány szigorító lépéseinek lényege az volt, hogy keményebb kézzel bánjon a többszörösen visszaeső és erőszakos bűnözőkkel, az üzletszerű elkövetőkkel – ez a kifejezés a bűnözői életformát takarja –, valamint a szervezett bűnözéssel szemben. Ezek a csoportok jelentik ugyanis a legfőbb veszélyt és fenyegetést a társadalomra.

Az Egyesült Államokban például az úgynevezett „nulla tolerancia” elvével és gyakorlatával üzent hadat az igazságszolgáltatás a bűnözésnek. Magyarország még nem tart itt, nálunk egyelőre csak az a felismerés érlelődik, hogy nincsenek pozitív eredményei az enyhe ítéleteknek.

Csak börtönt ne!

A Medgyessy-kormány 2002-es hatalomra kerülése új irányt szabott az igazságszolgáltatásnak is, s a korábbi szigorítások helyett a legtöbb területen a gyakorlati enyhítés lett a vezérlőelv. 2003. március 1-jei hatállyal enyhítette a parlament baloldali többsége a szabadságvesztés feltételes kiszabhatóságának feltételeit. A döntést Bárándy Péter igazságügy-miniszter előterjesztése alapján hozta meg az Országgyűlés. Az Orbán-kabinet korábban arra törekedett, hogy a visszaesők, a bűnözői életformát folytatók és a szervezett bűnbandák tagjai ne kaphassanak felfüggesztett ítéletet, a Medgyessy-kormány, élén Bárándy Péterrel, újra elhárította ez elől az akadályt.

Ha azt kérdezi valaki, hogy vajon mi állhat emögött, még a jobboldali szakemberek is azt válaszolják diplomatikusan, Bárándy Péter sajátos jogi kultúrája. Ennek része az, hogy az igazságügyi miniszter kinevezéséig gyakorló ügyvédként igen sokszor bűnözőket védett a bíróság előtt, minek következtében talán nagyobb megértés van benne irántuk, mint az átlagemberekben.

Bárándy sajátos politikai érzékenységét ugyanakkor jól példázza, hogy a jogi szaktekintélyek közül egyedüliként állt ki Medgyessy Péter alkotmányossági problémákat is felvető abszurd közjogi ötletei mellett, miközben a jogász szakmát csaknem egyöntetűen megdöbbentő, Bencsik Andrásra kirótt letöltendő fogházbüntetés esetében – a rágalmazás veszélyét is vállaló kijelentésekkel – csupán annyit jegyzett meg: ki mondta, hogy egy újságírót nem lehet börtönben csukni?

Balsai István, az Antall-kormány igazságügyi minisztere, az MDF parlamenti képviselője szerint manapság nem lehet okuk panaszra a bíráknak. Bárándy Péter jóvoltából újra élvezhetik a szabad mérlegelés lehetőségét, s ennek megfelelően a büntető ügyekben az enyhébb büntetési tételek felé tartanak. Balsai István úgy véli, általában az az elv uralkodik a bírák körében, hogy „ha csak lehet, ne szabjanak ki letöltendő szabadságvesztést”. A képviselő szerint a világnézeti s egyéb okokon kívül gyökere lehet ennek az is, hogy Magyarországon túlzsúfoltak a börtönök. Ehhez jön még az is, hogy sok bíró tette magáévá azt az előbb már említett szakmai nézetet, mely szerint a súlyos pénzbüntetés s az ebből keletkező fájdalmas anyagi hátrány nagyobb visszatartó erővel bír, mint a börtön.

A börtön egyébként is fájdalmas pontja a magyar igazságszolgáltatásnak, s a jelenleg hatalmon levő politikai erőnek. Emlékezetes, az Amnesty International kampánya, amelyet többek között Magyarország ellen szervezett, s amelyben egy véraláfutásos rendőrláb mint a brutalitás jelképe játszotta a főszerepet. Ekkor derült ki, hogy a baloldali pártokhoz köthető jogvédők olyan információkat juttattak ki az Amnesty Internationalnek, mely szerint Magyarországon különösen sok cigány ül börtönben. Nem véve tudomást arról, hogy nálunk nem a származásuk miatt ül rács mögött sok cigány, hanem azért, mert bűncselekményt követett el.

Napjainkban is érik az országot börtönnel kapcsolatos kritikák, például hogy az uniós országokhoz viszonyítva Magyarországon túlzottan sok lakója van a rabcelláknak. Balsai István szerint ez is csak afféle felszínes megjegyzés, hiszen a többi újonnan csatlakozó államhoz képest viszont kevesen ülnek börtönben nálunk. Ráadásul míg Magyarországot a ilyen és ehhez hasonló kritikák érik a börtönök terén, addig fény derült arra is, miként akarja kozmetikázni saját börtönstatisztikáját néhány uniós ország. Ausztria például Romániában akar börtönt építeni, főként olyan román állampolgárok számára, aki az osztrák állam területén követtek el bűncselekményeket.

Irány a pénzbüntetés

Répássy Róbert szerint a statisztikák tükrében is abszolút hamis az a beállítás, hogy Magyarországon börtöncentrikus lenne a bíróságok ítélkezése. Az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint 2000–2001-ben a magyar bíróságok összesen 179 112 személy felett ítélkeztek. Ebből csupán 23 884 esetben, azaz az összes ítélet alig 15 százalékában szabtak ki letöltendő szabadságvesztést. Balsai István szerint ennek többek között az az oka, hogy a bíróságok leginkább az erőszakos bűncselekmények elkövetőit, illetve a visszaesőket juttatják rács mögé.

Leggyakrabban a pénzbüntetés lehetőségével éltek a bíróságok, a felfüggesztett szabadságvesztések aránya is 25 százalék alatt volt. A csaknem elfeledett, de a jogrend részét képező úgynevezett közérdekű munka az ítéletek csupán néhány százalékában jelent meg. Az úgynevezett magánvádas esetekben is a pénzbüntetés játszik főszerepet, az elmúlt évtizedekben egyetlen végrehajtandó szabadságvesztéses ítélet sem született.

Többé-kevésbé elmondható, hogy minden köztörvényes bűnöző élvezi az egyre csak enyhülő és enyhülő ítéletek áldásait. Sokáig vizsgálhatjuk és elemezhetjük még, hogy mi állhat az enyhülő ítéletek hátterében. Már az is megtörtént, hogy a rendőrség elvette és lefoglalta a drótvágót egy tetten ért betörőtől. A bíróság azonban visszaadatta a bűnözőnek a szerszámot, mondván, az a betörő tulajdona.

S. F.