Lukács László György (Jobbik) kifejtette: az árstop több olyan terméket érint, amelyből sok fogy és a valóságban több boltban ezek elérhetetlenek. Úgy kellene megoldani a szabályozást, hogy ne lehessen visszaélni vele, mert a valóságban trükköznek az árstoppal – vélekedett.

Hirdetés

Közölte: az extraprofit-különadóról is bebizonyosodott, hogy nem jó megoldás, mert a cégek áthárítják az emberekre. A kormány terve az volt, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát, de így van, ők fizetik meg a háború és a rossz gazdasági válságkezelés árát – fogalmazott.

Úgy vélte, a magas áfa miatt a megemelkedett infláció által rekord adóbevételre készül a kormány, vagyis a legszegényebbekkel fizetteti meg az infláció árát.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára erre azt mondta: a képviselő kritizálja a kormány inflációellenes lépéseit, például az árstopot, miközben több ország hasonló lépést vezetett be. Az árstop bevezetése igenis jelentős pozitív hatással van az árakra, 5-6 százalékkal nyomta lejjebb az inflációt – magyarázta.

Korábban írtuk

Kiemelte: az infláció ellen nagyon nehéz küzdeni, hiszen külső hatások okozzák, a legjelentősebb hatással a háború van rá. Minden ország igyekszik a maga eszközeivel küzdeni ellene, Magyarország árstopokat vezetett be – mutatott rá.

Azt is mondta, hogy a lakosság jelentős része támogatja az extraprofit-különadót, a kormány gazdaságpolitikája a helyes út.