Az LMP átfogó béremelési programot ígér az egészségügyben dolgozóknak. 
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Ábrahám Júlia, az ellenzéki párt elnökségi tagja pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, semmi nem indokolja, hogy a magyar orvosok és ápolók bére a kelet-európai társaikétól is elmarad.
    
„Merjünk nagyot álmodni és érjük utol Szlovákiát!” – mondta, majd kifejtette, kormányra kerülésük esetén 50 százalékos béremelést hajtanának végre az egészségügyben, majd további öt éven át az átlagos bérnövekedésnél nagyobb mértékben emelnék az ágazatban dolgozók juttatásait. 
    
Az LMP politikusa kiemelte, az egészségügyben több évtizedig a „megúszáspolitika” volt jellemző, ami azt jelentette, hogy csak a legszükségesebb, minimális forrást biztosították az ágazatnak. Ennek meg is lett a következménye: Európában a magyarok fizetnek a legtöbbet saját zsebükből a gyógyulásukért, és az unióban Magyarország vezeti a rákhalálozási arány listáját – mondta.
    
Ábrahám Júlia kijelentette, az LMP ezzel szemben minden kormányzati területen kiemelt figyelmet fordítana az egészségmegőrzés szempontjainak, emellett visszaállítaná az önálló egészségügyi tárcát és létrehozná az egészségügyi ombudsman intézményét, amely az emberek egészséghez való jogának érvényesülését segítené. 
    
Az LMP egészségügyi politikája emellett a fenntarthatóság jegyében nagy hangsúlyt fektet a megelőzés fontosságára, az igazságosság érdekében pedig az ország minden területén egyenlő esélyt biztosítana az egészséges élethez – közölte a párt elnökségi tagja.

(MTI)