Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

Lukács László György arról beszélt, „a betegek egy része már jó ideje nem kapja meg a megfelelő ellátást”, ami sokaknál állapotuk romlását okozta, de a kórházi ágyak az átszervezése után az egészségügy „nem biztos, hogy el fogja bírni azt, hogy most ráengedik a betegeket”.

Felvetette: lehet, hogy a lépés túl korai, „nem biztos, hogy megvannak azok a védekezéshez szükséges eszközök, amelyek szükségesek ahhoz, hogy biztonságos legyen a betegellátás”,

Az ellenzéki politikus utalta arra: a betegeket és az egészségügyi dolgozókat is meg kell védeni a járványtól, „meg kell akadályozni, hogy a kórházak legyenek az újabb gócpontok”.

Korábban írtuk

Túlzottan rövidnek nevezte a szaktárca által a felkészülésre adott három napot, hiányolt a döntést megelőző szakmai egyeztetéseket.