Az ellenzék önmagában kevés, csak a nép segíthet megdönteni Orbán Viktor rendszerét – jelentette ki a DK elnöke pénteken Szegeden.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Gyurcsány Ferenc, a párt tüntetéssorozatának Csongrád megyei állomásán azt mondta, „eljött az ellenállás ideje, ha a nép nem segít megdönteni Orbán rendszerét, akkor ezek itt fognak ülni a nyakunkon, a jó isten tudja, hogy meddig”.

A szegedi Klauzál téren mintegy kétszázötven fős hallgatósága előtt a pártelnök úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki képviselők, politikusok önmagukban nem fogják tudni „gyorsan, kevés áldozattal, egy jobb jövő építésének szándékával ezt a kormányt a történelem poklára juttatni”.

A politikus leszögezte ugyanakkor „nem lehetünk olyanok, akik törvényen kívüli eszközökkel akarjuk elsöpörni ezt az általunk nem alkotmányosnak tekintett hatalmat”. Hozzátette: „nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel bánni, mint amivel ők bánnak”.

A téren „Köszönjük, Sargentini” feliratú transzparenst is magasba emelő szimpatizánsai előtt az Európai Parlament (EP) döntéséről szólva Gyurcsány Ferenc kifejtette, Hollandiából vagy az unió más országából nem fogják megváltoztatni a Magyarországon kialakult viszonyokat. 

Az EP többsége ugyanakkor visszaigazolta, „nem a mi ítéletünk téves”, „mindaz, ami ebben az országban történik, az nem európai” – jelentette ki.

„Európában mi vagyunk a többség, hogy Magyarországon nem tudunk az lenni, csak azért van, mert Orbán elfojtja a népnek a szavát” – mondta a DK elnöke.