Fotó: MTI/Marjai János

Ma van az autizmus világnapja, ebből az alkalomból országszerte sok programot, a többi között sétát, filmvetítéseket és kiállítást is rendeznek.

Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, célja, hogy a figyelem az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányuljon.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát.

 Ismertetése szerint egyre nő az érintettek száma, „a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap”. Azt mondta, a magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.

Kővári Edit kifejtette: a szociális ellátásban nagy gond, hogy sok autista felnőttnek segítségre van szüksége a mindennapokhoz, de nagyon kevés a felkészült ellátást nyújtó hely. Úgy folytatta: a köznevelésben még komolyabb ez a probléma, mert iskolába kötelező járniuk a gyerekeknek.

Kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók sokszor nem tudják, hogyan kellene megvizsgálni egy autista embert. Mivel az autisták nehezebben értetik meg magukat, sokszor nem jutnak egészségügyi ellátáshoz.

Az autista embereknél a környezet is sokszor feladja a próbálkozást, és sokan közülük ezért eltávolodnak a társadalomtól, „a négy fal között élik az életüket” – mondta a szervezet elnöke.

Kővári Edit hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a szakmapolitika látja ezt a problémát és tesz is lépéseket, csak gyorsabban kellene haladni. Jelezte, bár van szakirányú képzés, fontos lenne, hogy több legyen, és még évek kellenek, míg elég képzett szakember lesz.

A világnap programjai közül felhívta a figyelmet a szövetség Ezerarcú autizmus című fotókiállítására, amely öt autista felnőtt életébe enged betekintést. A kiállítás pénteken nyílt meg Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában (V. Nádor u. 22.). Az Autisták Országos Szövetségének elnöke elmondta: a világnap alkalmából 30 településen 63 esemény lesz. Megtartják a hagyományos kék sétát a fővárosban, és a többi között lesznek családi napok, előadások, sportrendezvények, filmvetítések.

MTI