Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hirdetés

Emmanuel Macron azt mondta: Magyarország és Franciaország nem mindenben ért egyet, de Franciaország lojális partner és Európa-párti.

Franciaországnak fontos a hazaszeretet, és a többi országgal az egymás iránti tisztelet – tette hozzá az államfő.

A két ország találkozási pontjaként említette az űripart és az energetikai szuverenitást, amelyet a gázimport csökkentésével, az atomenergia útján elindulva kívánnak elérni.

Vannak azonban eltérő álláspontok – mondta Emmanuel Macron, aki szerint fontos a médiapluralizmus és a jogállamiság tiszteletben tartása, valamint a kompromisszumra törekvő párbeszéd.

A visegrádi kormányfőkkel tervezett megbeszélésekre is utalva elmondta: lehetőség lesz beszélgetést folytatni a többi közt a digitalizáció témájáról – amely a január 1-jén kezdődő soros francia uniós elnökség egyik fontos célkitűzése lesz -, a migrációs politikáról és a jogállamiságról.

A soros francia elnökségnek két fontos eleme lesz: vitát folytatnak majd arról, hogy az európai projektekbe hogyan kapcsolódhatnak be a fiatalok egyetemi programokon keresztül, és hogyan lehet a gazdaságot felvirágoztatni – tudatta Emmanuel Macron.

Azt mondta: a tagállamokkal és az európai intézményekkel, különösen az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd során közösen, a tagállamok céljaihoz hű, egymást tiszteletben tartó megoldásokat kell találni.

Korábban írtuk