Maffiamódszerek a pécsi egyetemen?
A hírTV értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda az egyetem egyik informatikai közbeszerzésének körülményeit vizsgálta, ezzel kapcsolatban vettek őrizetbe nyolc embert. Közülük négyen a campus alkalmazottai, a gazdasági főigazgató az informatikai vezető és helyettese, valamint egy gazdasági tanácsadó. A másik négy gyanúsított az érintett cég dolgozója. „Tegnapról mára virradóra a munkatársaim nyolc személyt vettek őrizetbe, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés alapos gyanújával. A gyanú szerint lényegében a Pécsi Egyetem gazdálkodásával kapcsolatban követtek el ők bűncselekményt, de ennek részleteiről egyelőre a nyomozás érdekeire való tekintettel még nem nyilatkoznánk. Házkutatásokat tartottunk, mind az egyetemen, mind magánlakásokban, ahol sikerült érdemi bizonyítékokat lefoglalnunk” – fogalmazott Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
Az egyetem vezetését megdöbbentette az őrizetbe vételek híre, a rektorral a nyomozó iroda munkatársai semmilyen részletet nem közöltek. Gábriel Róbert szerint a legfontosabb, hogy a zavartalan munka érdekében minél előbb gondoskodjanak a megfelelő helyettesítésekről. „Reggel tájékoztattak arról, hogy újabb házkutatás történt az egyetemen és néhány gazdasági vezető kollégát őrizetbe vettek. Én azt próbáltam kideríteni eddig, hogy pontosan mi is a tényállás, erre nyilván nincs lehetőség a nyomozás érdekei miatt, ugyanakkor viszont a másik dolgom az, hogy azt elintézzem, hogy belül a munka zavartalanul folyjon tovább. Ezeket a kollégákat helyettesíteni fogják mindaddig, amíg erre szükség van” – közölte Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora.
A rendőrség május elején már tartott házkutatást az egyetemen a felnőttképzési kart érintő, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozással összefüggésben. Abban az ügyben a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság folytat vizsgálatot, a mostani őrizetbe vételektől teljesen függetlenül.
(hírTV)