Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljuttatott elektronikus levélben.

A közleményben az áll, vascsővel támadtak rá a Hír Televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek szánták, állításuk szerint nem akarták megölni Csintalan Sándort. A levél valóságtartamának bizonyítékául két fényképet is mellékeltek. Mindkettőn egy slusszkulcs látható, amelyről azt állították, Csintalan Sándor autójának kulcsa. Ezt Csintalan Sándor meg is erősítette a Hír Televíziónak. Az e-mail-t bejelentették a rendőrség hivatalos segélyhívó számán, a 112-őn.

A szervezet egyébként a radikális jobboldali kurucinfo internetes portálon november elején már hallatott magáról, amikor molotov-koktélos támadásokat vállalt magára szocialista országgyűlési képviselők háza ellen.

Meg vagyok róla győződve, hogy a ma regnáló hatalmi elit egy része és most nem a szocialista pártról beszélek, mert sok tízezer tisztességes tagja, sok száz tisztességes képviselője van, ők se mernek szembenézni ezzel a ténnyel, hogy ezt a pártot elfoglalták a posztkommunista hálózati elit, amely egyszerűen képtelen hatalmon kívül lenni. Nem bírja elviselni, neki a hatalom kell, ennek az elitnek hatalma van, tudása van, technikája van. Az egyik kártyája az antiszemita kártya, a másik pedig az a tudás, ami ahhoz kell, hogy ilyen akciókat végrehajtsanak. Ezt a támadást enélkül a tudás nélkül végrehajtani nem lehet, mondta Csintalan Sándor.

(hírTV)