Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Hozzátette, hogy a kormány kész az uniós társfinanszírozási szabályoknak megfelelően a költségvetésből ugyanekkora összeggel támogatni az ágazatot, így a 2020-2022-es években összesen 5,878 milliárd forint forrás juthat majd az ágazatnak.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország számára kulcsfontosságú a méhészet, hiszen mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaláddal gazdálkodik Magyarországon, és a méztermelésen túl a méhek kiemelt szerepet játszanak a növénytermesztés biológiai hátterének biztosításában, az ökológiai egyensúly fenntartásában is.

Kiemelte: a következő időszakra vonatkozó támogatás a jelenleg futó 2017-2019-es méhészeti éveket lefedő programhoz képest 575 millió forintos emelkedést jelent.

A tárcavezető az MTI-nek beszámolt arról is, hogy az emelt összegű támogatás lehetőséget biztosíthat az olyan sikeres intézkedések további támogatására, mint a méz kinyeréséhez és a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzése, a méhcsaládokat megtámadó kártevők és betegségek elleni védekezés, vagy a szaktanácsadói hálózat működtetése.