Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A főpolgármester és a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Tarlós István főpolgármester jegyezte előterjesztést a testület 23 igen szavazattal, egy nem ellenében, öt tartózkodás mellett fogadta el.

Az egyeztető fórum elnöke a főpolgármester, társelnöke a budapesti rendőrfőkapitány lesz.

Tarlós István úgy fogalmazott, a probléma megoldását magasabb szintre emelik, mert eddig csak tüneti kezelés volt.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére eredetileg benyújtott előterjesztés szerint a képviselők egy ideiglenes bizottság felállításáról döntöttek volna. A testület feladatául a javaslat a főváros egészét érintő drogmegelőzési elképzelés kidolgozását jelölte meg.

Tarlós István a napirend tárgyalásakor elmondta, az eredeti javaslat helyett egy másikról döntenek, mert a rendőrfőkapitánnyal folytatott megbeszélésen arra jutottak, hogy a dizájner drogok elterjedése miatt a munkát magasabb szintre kell emelni.

A tűcsereprogram nem a kábítószer-élvezetet és a -terjesztést szorítja vissza, hanem a szövődmények tüneteit kezeli – jegyezte meg a főpolgármester, aki szerint ez az alapproblémához képest „nulla”.

A dolog lényege, hogy „mi megoldani akarjuk a problémát”, nem csak beszélni róla – jelentette ki Tarlós István.

Közölte, a testület tagjaira javaslatot tesz majd, és ellenzéki képviselők is helyet kapnak benne.

Az elfogadott javaslat szerint a kábítószerügyi egyeztető fórum megalakítását szükségessé teszi az a tény, hogy az elmúlt évben a fővárosban is tapasztalható volt, hogy a korábbi, klasszikus kábítószerek mellett egyre inkább elterjedtek az új pszichoaktív anyagok – dizájner drogok – és a kábítószernek nem minősülő, tehát tiltólistán nem szereplő, bódító, tudatmódosító szerek. Ezen tendenciák térnyerése új szemléletű fellépést és társadalmi szerepvállalást igényel – írták.

Hozzátették: a létrehozandó testület a Nemzeti Drogellenes Stratégia alapvető beavatkozási területén – közösségi együttműködés, egészségfejlesztés, a kábítószer-fogyasztás megelőzése, gyógyítás és rehabilitáció, kínálatcsökkentés – elsősorban nem a szankcionálására fókuszáló rendészeti jellegű megoldásokat előtérbe helyezve tudja majd eredményesen és hatékonyan megvalósítani a hozzá fűzött elvárásokat.

A Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy a fórum feladatait, célkitűzéseit, működési rendjét, valamint a munkájában résztvevők körét a következő közgyűlési ülésen mutassa be.

A napirend tárgyalásakor V. Naszályi Márta, aki korábbi közgyűlési ülésekre előterjesztést nyújtott be egy fővárosi drogprevenciós stratégia megalkotása érdekében, örömének adott hangot, hogy a fővárosi önkormányzat közbeszédébe végre bekerült egy olyan téma, amely évek óta jelen van a fővárosi közéletben. Ugyanakkor bajnak nevezte, hogy eddig nem foglalkoztak az egyre súlyosbodó problémával.