Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

A mobilalkalmazásról újságíróknak tartott szerdai háttérbeszélgetésen Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője elmondta: annak használata önkéntes és önbevalláson alapul, ám jelentős könnyebbséget jelent nem csupán a karanténban lévő használónak, de a rendőrségnek is, hiszen az előbbieket nem fogják naponta akár többször is, bejelentés nélkül és személyesen ellenőrizni, a rendőrök pedig az ellenőrzés helyett egyéb, a járványhelyzetben is meglévő ügyekkel foglalkozhatnak.

Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeletének vezetője hangsúlyozta, hogy az alkalmazás fejlesztésekor elsődleges szempont volt az adatvédelem, hiszen védett és személyes adatok sokaságának biztonságát kell garantálni. Kiemelte: az applikáció segítségével eddig már több mint tizenhétezer távellenőrzést végeztek el, és ezek közül mindössze 435 esetben volt szükség személyes utánkövetésre, vagyis a felhasználók már több mint tízezer rendőrségi kiszállást spóroltak meg a rendőrségnek.

Kiss-György Máté, az applikációt kifejlesztő Asura Technologies ügyvezetője elmondta, hogy a karanténban lévő felhasználó az alkalmazástól véletlenszerűen kap egy értesítést, amelyet rövid időn belül a saját arcának lefényképezésével és egyben GPS-adatainak elérhetővé tételével kell visszaigazolnia, így könnyedén ellenőrizhető, hogy hol tartózkodik. A cégvezető elismerően beszélt a magyar kormány és a Belügyminisztérium együttműködési hajlandóságáról, és megjegyezte, hogy már Bulgáriából és Egyiptomból is érdeklődnek az applikáció iránt.

Korábban írtuk