Fotó: mti, archív, illusztráció
Hirdetés

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi „hivatalos” születésnapján, majd újév előestéjén.

Az idei újévi elismerések szombat hajnalban közzétett listájára 1097-en kerültek fel, 51 százalékuk nő. A kitüntetettek 72 százaléka helyi közösségében végzett munkájáért veheti át az uralkodó által adományozott címet.

Az elismerésben részesítettek között van a 82 éves John Paul Hajdu, a magyarországi holokauszt túlélője, aki Hajdu Jánosként született Budapesten, 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd Angliában telepedett le.

A brit kormány kabinetirodája által ismertetett kitüntetési lista szerint John Hajdu a Brit Birodalom rendjének tagja (Member of the Order of the British Empire, MBE) címet viselheti szombattól.

II. Erzsébet királynő a hivatalos indoklás szerint a holokausztoktatásért és az áldozatok emlékének megőrzéséért kifejtett tevékenységéért adományozta John Hajdunak a magas elismerést.

John Hajdu a londoni székhelyű Holocaust Educational Trust tagjaként vesz részt a holokauszt történetének oktatási programjában.

Az uralkodó újévi kitüntetési listáján szerepel Eva Neumann, az auschwitzi haláltábor magyar túlélője is, aki jelenleg Manchesterben él. Ő szintén az MBE elismerésben részesült a holokauszt történetének oktatásában kifejtett erőfeszítéseiért.

Velük együtt csaknem háromtucatnyi olyan ember szerepel a listán, akinek tevékenysége a holokausztoktatáshoz és az áldozatok emlékének ápolásához kötődik.

A sztárvilág legismertebb kitüntetettjei között van Olivia Newton-John, aki a Grease (Pomádé) című, átütő sikerű 1978-as musicalfilm női főszereplőjeként tett szert világhírnévre.

A 71 éves, Cambridge-ben született brit-ausztrál színésznőt a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító rangra emelte II. Erzsébet királynő.

Az indoklás szerint Olivia Newton-John a filmművészetben betöltött szerepe mellett jótékonysági tevékenységéért és a rákkutatás támogatásáért részesült a magas elismerésben.

A világhírű kitüntetettek között szerepel Sir Elton John, a brit rock 72 éves veterán szupersztárja is.

Sir Elton John már 1998 óta a lovagi cím birtokosa, ám a királynő az idén a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta.

A zenész ezzel igen előkelő társaságba került: a több mint egy évszázada alapított brit becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.

A brit nagypolitika szereplői közül Iain Duncan Smith, a kormányzó Konzervatív Párt korábbi vezetője, a brit európai uniós tagság megszűnését (Brexit) pártoló keményvonalas konzervatív tábor egyik szószólója kapta a legmagasabb elismerést: őt lovagi rangra emelte az uralkodó.

Iain Duncan Smith szombattól így szintén a Sir előnév viselésére jogosult.

Az idei újévi lista legfiatalabb kitüntetettje a 13 éves Ibrahim Yousaf, aki a Brit Birodalmi Érdemrendben (British Empire Medal, BEM) részesült a királynőtől Manchesterben végzett sokoldalú jótékonysági tevékenységéért.